SZŐCS GÉZA

SZŐCS GÉZA grafikusművész Vásárosnaményban született 1967. szeptember 24-én.

Művészeti tanulmányait a soproni egyetem képzőművészeti szakkörében alapozta meg. Mesterének vallja a nyíregyházi Horváth János festőművészt, Soltra E. Tamás szobrászművészt, valamint Vásárhelyi Antal grafikusművészt.
Szőcs Géza 1992 óta rendszeres kiállítója országos és nemzetközi szakmai kiállításoknak, számos egyéni és csoportos tárlaton mutatkozott be a művészetkedvelő közönségnek. Művei a Nógrádi Történeti Múzeumban, a Miskolci Galériában, a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában, illetve a Sapporo Grafikai Gyűjteményben találhatóak. Rézkarcok mellett szitanyomatokat, fotóemulziós eljárásokat is készít.

Szőcs Géza grafikusművész 1996-tól tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1998-tól a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, 1999-től a Magyar Rézkarcolóművészek Egyesületének, 2010-től tagja az Art Flexum Egyesületnek, valamint kuratóriumi tagja a Győri grafikai műhelynek. 2001-től 2010-ig vezette a Barcsi Nemzetközi Művésztelep rézkarc műhelyét és tagja volt a KAPOS-ART művészeti Egyesületnek.

Az évek folyamán rendszeresen részt vett hazai és nemzetközo művésztelepeken. 1994 és 1998 között a Hejcei Nemzetközi Művésztelepen, majd 2003 és 2006 között a Gyermelyi Művésztelepen, ezt követően 2007-ben a nyíregyházi III. Nemzetközi fametsző művésztelepen, 2008-ban pedig a Ceredi Nemzetközi Művésztelepen alkotott.
Szőcs Géza grafikusművész 2008 és 2013 között grafikát tanított a Nyugat-magyarországi Egyetem Savária Egyetemi Központ Rajz Intézeti Tanszéken.
2010-től rendszeresen részt vesz az Art Flexum által szervezett művésztelepeken. 2011-től kiállításokat szervez a Torony Galériában. 2012-ben és 2014-ben Gyergyószárhegyi művésztelepen vett részt.

A grafikusművész munkásságát számos díj és elismerés koronázza. 1997-ben a Soproni XIV. Őszi Tárlat, a Soproni Sörgyár különdíjában részesült. Szintén 1997-ben a Megyei Őszi Tárlat, Sopron Önkormányzatának díját vehette át, ezt követően 1998-ban Salgótarján IX. Országos Rajz Biennálé Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának díjával tüntették ki. 1999-ben a Megyei Őszi Tárlat, Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díját vehette át, majd 2002-ben a Groteszk Országos Képző- és Iparművészeti kiállítás Magyar Grafikusművészek Szövetségének díjában részesült, és szintén ebben az évben a Megyei Őszi Tárlat Győr-Moson-Sopron megyei nagy díjjal méltatták.
2003-ban a Közép-Európai Nemzetközi Mail- Art Triennálé Nívódíjávaé jutalmazták alkotását, majd 2008-ban a 24. Miskolci Grafikai Triennálé – Magyar Grafikusművészek Szövetségének díját kapta meg.

Szőcs Géza önálló tárlatai közül említésre méltó az 1995-ös debütáló kiállítása, melyre a soproni Erdészeti Múzeumban került sor. 1997-ben a budapesti MU szinház, Art Nich összművészeti akció keretében mutatta be alkotásait.
2003-ban a győri Kortárs Művészeti Múzeum Váci Gyűjteményében kerültek kiállításra grafikái. Szintén 2003-ban a budapesti Ferencvárosi pincegalériában állította ki a Fénylő képek-transzparencia c. alkotássorozatát. 2006-ban pedig a budapesti ÖKO Galériában került bemutatásra egyéni kiállítása.

Szőcs Géza grafikái Európa-szerte bemutatásra kerültek csoportos kiállítások, hazai és nemzetközi biennálék és triennálék keretében, melyek közül említésre méltó: 1993 – Szolnok: Országos Katonai Képzőművészeti Kiállítás, 1994 – Salgótarján: VII. Salgótarjáni Országos Rajz Biennálé, 1995 – Sopron: XIII. Őszi Tárlat, 1996 – Japán: Kanagawai független Grafikai Biennálé, Budapest: Barsa Galéria: “Alkotóművészek az Olimpiáért” kortárs képzőművészeti kiállítás, Újpest: Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé, Salgótarján: VIII. Országos Rajz Biennálé, 1997: Macedónia: II. Nemzetközi Grafikai Triennálé, Szekszárd: II. Országos Színesnyomat Kiállítás, Esztergom: III. Országos Pasztell Biennálé, Hollandia: Gorinchen, Hejcei Művésztelep grafikai tárlata, Sopron: XIV. Őszi Tárlat, Egyiptom: Grafikai Triennálé, Budapest: Országos Hidegtű Kiállítás, Vigadó Galéria, Japán: Kanagawa Független Grafikai Biennálé, Horváthország: Rijeka I. Ex-Libris Biennálé, 1998: Tatabánya: Kortársművészeti Biennálé, Spanyolország: Barcelona Nemzetközi Mini-Grafikai Biennálé, Budapest /Újpest/: Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé, Salgótarján: IX Országos Rajz Biennálé, 1999: Horváthország: Rijeka II. Ex- Libris Biennálé, Szlovákia: Kassa Nemzetközi Fax kiállítás, Sopron: Torony Galéria, közös kiállítás Magyar Mónikával, Kaposvár: I. Országos Papírművészeti Triennálé, Szlovákia: Dunaszerdahely: Kortárs Magyar Grafikai kiállítás, Románia: Baia Mare I. Nemzetközi Rézmetszet Szalon, Egyiptom: III. Grafikai Biennálé, 2000: Budapest: Országos Rézkarcolóművészek Egyesületének kiállítása, Miskolc: XX. Országos Grafikai kiállítás, Lengyelország: Czestochowa: Intergrafia-Word Award Winners Gallery, Lengyelország: Katowice: Intergrafia-Word Award Winners Galler Katowice 2000, Németország: Berlin “Fekete és Fehér” kiállítás Berei Zoltán grafikusművésszel, Litvania: II. Művészkönyv Biennálé, Budapest: Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé, Szekszárd: III. Országos Színesnyomat kiállítás, Esztergom: VI. Országos Pasztell Biennálé, Románia: Baia Mare II. Nemzetközi Rézmetszet Szalon, Kaposvár: Nemzetközi művésztelep 10 éves jubileumi kiállítása, Lengyelország: Raciborc, Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé, Lengyelország: Szczecin, Nemzetközi Grafikai Kiállítás „Grafikai Összefüggések”, Lengyelország: Torun: III. Nemzetközi Grafikai Triennálé “Colour in Graphic Art”, 2001: Budapest: Műcsarnok, Fekete-Fehér Országos Grafikai tárlat, Budapest: IX. Galéria Anzix Nemzetközi Kisgrafikai kiállítás, Sopron: Erdélyi Ház, Magyar Mónika és Szőcs Géza grafikusművészek kiállítása, Lengyelország: Kartuzy, Triennálé 100 Cities 2001-2003, Lengyelország: Cieszyn, Triennálé 100 Cities 2001-2003, Franciaország: KAPOS-ART kiállítása, Budapest: Honvédelem a képzőművészetben Millenniumi Országos kiállítás, Horváthország: Rijeka III. Ex- Libris Biennálé, Rijeka III. Ex-Libris Biennálé, Bulgária: Varna IX Grafikai Biennálé, Budapest: Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé, Budapest: Matricák Elektrografikai kiállítás, 2002: USA: New York: Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének és New York-i Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállítása, USA: Los Angeles: Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállítása, Kaposvár: Országos Képző- és Iparművészeti kiállítás „Groteszk”, Nyíregyháza: 1995-2002 között felvett Magyar Alkotóművészek Egyesületének tagjainak kiállítása, Győr: Borsos Miklós Múzeum Nemzetközi Grafikai Szimpóziumának kiállítása, 2003: Olaszország: Róma, Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállítása, Rijeka: IV. Ex- Libris Biennálé, Bulgária: Varna X Grafikai Biennálé, Kaposvár: III. Közép-Európai nemzetközi Mail-Art Triennálé, Ukrajna: Kijev, Európai Grafika, válogatás a Krakkói Grafikai Biennálé anyagából, 2004: Sopron: Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ „Nyitott Ház” kiállítás, Szlovákia: Dunaszerdahely, Kortárs Galéria: Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállítása, Oroszország: Moszkva, Európai Grafika, válogatás a Krakkói Grafikai Biennálé anyagából. Olaszország: Senigallia, Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállítása, Olaszország: Bologna, Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállítása, Románia: Kolozsvár, Kolozsvári Művészeti Múzeum: Eszencia című román-magyar közös kiállítása, Románia: Nagyvárad, Eszencia című román-magyar közös kiállítása, Olaszország: Schio, Palazzo Toaldi Capra Via Pasubio, Kapos-Art kiállítása, Olaszország: Santa Mariad di Sala (Venezia) IV. mostra Concorso Nazionale Biennale Arti Visive, Miskolc: XXII. Országos Grafikai Biennále /részvétel:klasszikus-grafika, kísérleti grafika, művészkönyv, számítógépes grafika, Opera fesztivál, Salgótarján: XII. Országos Rajz Biennálé, Lengyelország: Olstyn, Galéria Rynek, Szlovákia: Kassa, válogatás a XXII. Miskolci Grafikai Biennále anyagából, 2005: Románia: Kolozsvár Nemzetközi kisgrafikai Biennálé, Szekszárd: Művészetek háza válogatás KAPOS-ART anyagából, Sopron: Erdélyi Ház, ”Papír, kép és…„ című kiállítás Magyar Mónika grafikusművésszel, Lengyelország: Szczecin: Pomeraniai Herceg Vára, soproni művészek csoportos kiállítása, Németország: Magyar Rézkarcoló és litográfus Művészek Egyesületének kiállítása, Lengyelország: Krakkó, válogatás a XXII. Miskolci Grafikai Biennálé anyagából, Bulgária: Várna: Nemzetközi Grafikai Biennálé, Lengyelország: Varsó Kulturális Intézet, Soproni művészek csoportos kiállítása, 2006: Budapest: Magyar Képzőművészeti Egyetem, válogatás Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének anyagából, Franciaország: Kapos-Art kiállítása a Loire-Atlantic régió „Magyar napok” rendezvénysorozatán Saint-Sebastien-sur-Loire és Nantes, Győr: Xantus János Múzeum, „Megemlékezés 1956” című kiállítás/a megyében MAOE díjat kapott művészek részvételével, Budapest: Újpest, Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé, 2007: Anglia: Bath, Viktoria Art Galéria csoportos kiállítás: Nyíregyháza: Városi Galéria, III. Nemzetközi fametsző művésztelep kiállítása, 2008: Párizs, Kortárs grafikai kiállítás, Franciaország, Dánia, Magyarország, Románia, Sopron: Festőterem: Magyar Mónika és Szőcs Géza grafikusművészek,” Családi üzenőfal” című kiállítása, Miskolc: XXIV. Grafikai Triennálé, Olaszország: Udine, XXI. Alpok-Adria Biennálé, 2009: Győr, Megyi könyvtár-Magyar Mónika és Szőcs Géza grafikusművészek kiállítása, Komárom: Kisgaléria Magyar Mónika és Szőcs Géza grafikusművészek kiállítása, 2011: Újvidék: Kortás Múzeum, Nemzetközi csoportos kiállítása, 2012: Budapest, Galéria IX.- FidelissmArt kiállítása, 2013. Kolozsvár, Tribuna Nemzetkozi Grafikai kiállítás, 2014: Sopron, Torony Galéria – Rézkarcoló Művészek Egyesületének kiállítása, Kolozsvár, Tribuna Nemzetkozi Grafikai kiállítás, 2015: V.Ars Pannonica-Szomathely-Budapest- Wien Magyar Nagykövetség, Műcsarnok – Kunsthalle Budapest-Itt és most országos kiállítás, 2016: Salgótarján: Rajztriennálé kiállítás, Rajkai Művésztelep és Torony Galéria kiállítása, X. Ars Sacra Fesztiválon az Art Flexum társaság kiállítása, X. Ars Sacra Fesztivál Galéria Lénia, 2017: Mosonmagyaróvár: Art Sacra – Ne féljetek! kiállítás, Miskolc: Grafikai Triennálé, 2018: Sopron: Festőterem: Mester és tanítványa kiállítás, Mosonmagyaróvár: Flesch Művelődési Központ Art FlexumTéli Tárlat kiállítása, Káosz és Rend Országos képzőművészeti seregszemle MAOE tagok, Szeged -REÖK- palota, 2019: Portugália,Global print, Douro Biennálé, 2020: Mosonmagyaróvár: Flesch Művelődési Központ-Art Flexum Téli tárlat, Kolozsvár: Munkácsy és Csontváry nyomában: Magyar kortárs művészek virtuális tárlata, Klikk Art Centrum Egyesület.

Szőcs Géza grafikusművész méltatása:
“Bár a soproni grafikusművész kiállításcíme, „Mindennel lehet játszani”, az enfant terrible-t és az individu infantile-t is az ember eszébe juttathatja, sietnünk kell kijelenteni, hogy Szőcs Géza komoly játékos, kiérlelt anyagot vonultat fel ismét, talán csak a címválasztás túl „játszi” kissé. Az érlelés fontos ismérve alkotói tevékenységének, hosszasan vallatott témák és a végsőkig körüljárt motívumok jellemzik. De alakzatait nem összeszedi, hanem maga kreálja, aztán megosztja velünk a forma evolúcióját, a keresés, az alakulás stációit. Többek között ebben rejlik Szőcs munkásságának mélysége, ereje.
Szőcs Géza az ország egyik legkeletibb feléről, a Nyírségből érkezett az ország legnyugatabbi végébe, erdőmérnökként került talán először az anyaggal, a természet elvont esztétikumával szoros kapcsolatba. Sok hazai és külföldi grafikai megmérettetés szereplője, a Barcsi Nemzetközi Művésztelep rézkarcműhelyének vezetője, a Győri Grafikai Műhely kuratóriumi tagja, aki makacs következetességgel ragaszkodik tradicionális műfajokhoz is, melyeket új utakon, egyéni látásmódban művel (kisgrafika, ex libris). A tenyérnyi léptékű intim grafikától a monumentális nyomat-installációkig kiterjed képi nyelvezetének szótára. Szőcs Géza munkássága mélyen gyökerezik térben és időben egyaránt: „geometrijátékai” az ókori Egyiptom piramisainak születését és geometriába merevített világunk mozgásfázisait is hordozzák. De nem a mértannal küzd, hanem a káoszból előfeszülő világ-húrok, tengelyek heroizmusát, az alakuló kozmoszt dokumentálják képei. Munkássága egyszerre rokona a bolygókat geometriájával „összefűző” Keplernek és világ-kerekekben „forgó” indiaiaknak. Szőcs nem pusztán gondolkodik a formák tökéletessége felől, hanem alámerül bennük, át akarja érezni lényegüket, bábáskodik saját matematikája születésénél.

Duplikáció (I-X.) cím mögé rejtett sorozata sokra vállalkozik, melyet mégis sikerül tömören teljesítenie: Mutánsokat készít gyűrt nyomólemezeiről, gyűrött napok és gyűrt lapok lenyomatai, anyagba gyömöszölt gondolatok geometriája. Struktúrák gyűrésével, megsebzésével hoz létre új struktúrákat. Itt mindössze két színt használ, következetesen, a vöröset és a feketét, melyek a művészetek hajnala óta az ember küszködését, igent és nemet, az élet és halál (vég)pontjait hordozó legősibb, legtömörebb, leggyakoribb színei.
Anzix című kollekciója, melyet berlini élmények ihlettek, kétségtelenül több előképet, például Ország Lili siratófalait megidéző munka, de rendkívül személyes ön-labirintus, intuitív-spirituális képrendszer, a legbensőbb világot a többszörösen felsértett külvilággal szembesítő „maratófal”. Ezek a lapok nem a világháború utáni, de nem is a posztmodern egyik új fellegvárává avanzsáló Berlin, hanem Wim Wenders Berlinjére hangoltak. Szinte magunk előtt látjuk a tükör által homályos, disszonánsan tarka Berlint, ahol a megvilágosodó jövevény színről-színre kezd látni (Berlin fölött az ég). De a grafikusművész „berlines” Anzixa szigorú, vagy legalábbis konstruktív komponálású képrendszer, mely rokona Mondrian Broadway, boogie- woogie című festmény-„anzixának” is. Szőcs Géza összhangot keres és teremt, világunk, a szín, a fény képletei derengenek szó szerint egymásba kapaszkodó dúcain.
A fehér papír ünnepélyes eleganciáját a fekete lap szakrális-misztikus rejtelme váltja fel szerencsés kontrasztként egy egész következő terem erejéig: a Hetediziglen és Genus című sorozatok tulajdonképpen fénygrafikák. A matt fekete felületre nyomott matt szürkék, okkerek, fehérek, mint valami szertartás kellékeinek megkopott aranyai, ezüstjei ragyognak, lüktetnek tompán. Nem is Szőcs Géza játszik például 7 háromszögével, vagy a kör, a triangulum evolúciójával, hanem az anyagot, a formát engedi játszani, átstrukturálódni, kibomlani és összeállni. A geometriai szerkezet önmagát sebzi meg, ezt éri tetten Géza, amikor lyuggatott, esetlegesen felsértett, elmaratott, átírt-átkarcolt felületeket hoz létre, duplikál. A grafika a világ rezdüléseinek, sebeinek, indulati-gondolati lenyomata, reprodukálni meg ott van egy csomó rotációs eljárás…Szőcs a Hetediziglennel, Genussal a József Attila költészetében fellelhető lírai dac rokona (A hetedik, 1932; Ezüst élet, 1925), olykor mintha költőóriásunk egy-egy sora öltene testet geometriájának esendő formáiban.

Kis karcolatai, visszafogottságukban is karakteres organizmusokat, a csipkésre rongyolódott és töredezett idő kimerevített pillanat-fázisait hordozzák. Szőcs Géza úgy használja például a keleti szőnyegekre jellemző ornamentikát, hogy végül önkényes grafikai szabadsága, emocionális felületkezelése révén mégse hoz létre monoton szövet-mintát (Mót és Baál, Lent és fent).
A tárlat utolsó, negyedik terme a művésznek 2002 nyarán, a Győri Nemzetközi Művésztelepen „learatott” termése. Hosszú, transzparens papírtekercsek omlanak alá a falakról, melyeken Szőcs spirituális-profán nyomóhengere járt. Az első teremre is szerencsésen visszautalva ismét csak vörösben és feketében. Itt egymásra rétegződnek tudatosan és ösztönösen ismétlődő formák, vörösben és feketében izzik a geometria, a nyomóhenger sem tudja – de Szőcs sem akarja – ugyanazt, ugyanúgy megismételni. A festékezőhengerben tovagördülő forma életének, sorsának fázisait látjuk: a racionalitást és irracionalitást hordozó alakzatok lélegzenek, a geometria is antropomorf. A nyár harmincfokos fokos hőjén hevített, a szüm-pozion (együtt inni) vörösborában is érlelt monumentális grafikák zárják tehát Szőcs Géza kiállítását.” (Megsebzett mértan – Szőcs Géza kiállítása a győri Városi Képtárban, Új Művészet, Tolnay Imre írása 2003/VI)

“A Győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum – újranyitása óta szervezett – első kiállításán szeptember 6-ig még megtekinthetjük Magyar Mónika hét és Szőcs Géza kilenc alkotását. Móni munkái közül néhány a három évvel ezelőtt készült Szem-sorozatból származik, a többi pedig a legújabb színes pasztelljei közül való. Géza az eddigieknél nagyobb mérvű alkotásokkal képviselteti magát, ugyanis az utóbbi időben – saját bevallása szerint – megamániában szenved. Egy méterszer egyméteres nyomóformával dolgozik, ami a maga műfajában technikai bravúrnak számít. Egy papíron, egy formával, négy színnel készültek a tárlaton szereplő képei. A házaspár szeptember 11-én közös kiállítás megnyitására készül a Torony Galériában legújabb terméseiből.

– A képek tartalma és formarendszere engem érdekel, másokat viszont nem feltétlenül szeretnék vele kínozni – mesélte Géza. – Élek a művészet adta szabadsággal. Fontosnak tartom, hogy egy alkotónak saját vizuális programja legyen, amit nem mindig ért meg a közönség. Mónit jobban érdekli, hogy a munkáinak legyen mondanivalója. A salgótarjáni országos rajzbiennálén egyébként az Urbán című képét beválogatták egy budapesti kiállításra.

A házaspár a közelmúltban költözött kertes házba. Géza sokáig nem akarta, mert tudta, hogy el fogja kapni a hév, de végül beadta a derekát. Mindketten élvezik a „vidéki” élet nyújtotta örömöket. Alkalmazzák azt a fajta tudást, amit még a nagyszüleiktől láttak, és amit szerintük mindenkinek fel kellene elevenítenie: gyógynövényeket termesztenek, lekvárt főznek, szörpöt tesznek el, káposztát savanyítanak. A házat pedig építgetik folyamatosan. Közös fiúkat, Elődöt felvették a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégiumba (beceneve Franka) Esztergomba, úgyhogy most már Móninak is több ideje jut majd az alkotásra. A művész a Handler-középiskolában tanít rajzot, festést, mintázást, grafikai tervezést, ami rengeteg energiájába kerül. Géza szabadabb: amint teheti, rohan a műterembe, és mivel nagy térfoglaló, három helyet is fenntart magának erre a célra.” (Közös kiállításra készül Magyar Mónika és Szőcs Géza, Madarász Réka írása)

“Sz. Szőcs Géza és Magyar Mónika alkotásaik tükrében olyan egyedi világok dimenzióit nyitják meg előttünk, melyek őszintén és nyíltan, kliséktől mentesen vallanak művészet és hit kapcsolatáról.
Szőcs Géza képei olyanok, akár a legjobb párbeszéd, ami a kölcsönös dialógus folyamán bontakozik ki a műélvezet egyre mélyebb és mélyebb rétegeiben. Mert ez a művészeti anyag nagyon sokrétű. Az alkotófolyamat első fázisától kezdve rengeteg különböző festékréteg, motívum és forma kerül a vászon vagy vaslemez felszínre, melyek egyenként is külön jelentéssel bírnak, mindegy, hogy adott esetben meleg technikáról, tusról, tollról, vagy akrilfestékről, esetleg szénrajzról van szó. Szőcs ábrázolásai az absztrakt és a figuratív határán mozognak, attól függően, hogy mi az a gondolatiság, melyet alkotójuk kifejezni kíván. A gondolatiság pedig sokrétű. Lényeges ugyanakkor, hogy ő soha nem „akar” az egyik vagy a másik oldalra billenni. Kezét nem a tudatosság, mint inkább az ösztönös erő irányítja. Olyan folyamat ez, mint az álom a freudi művészetpszichológiából, miközben ő szakmai precizitással végzi a folyamat minden egyes fázisát.

Sz. Szőcs Géza: Lenyomatok II.
Külön-külön és egyszerre, együtt is absztrakt és figuratív. Művei olyanok, akár a műholdas felvételek, grafikai technikák ötvözeteként. Messziről csupán megnyesett formák, érdes felszínek és színek harca, ám ahogy közeledünk – mint egy régi ismerőshöz –, elindul a párbeszéd, és hirtelen kibomlanak a részletek. A rézlemez felületén ejtett karcolások csak közelről engedik láttatni az emberi arcot, más esetekben a sok férfi és női alakot, ismert vagy ismeretlen motívumokat, építészeti részleteket, ablakokat, ajtókat, utcákat és tereket, melyek az elmélkedő sajátjai. De aktív e felület az emlékek tükrében is, mert emlékek udvara ez, egy intim közösségé, ahová most meghívást nyerünk bepillantani.
Az egyszerűbb, hétköznapibb emlék-anyagok mellett mélyebb, elgondolkodtatóbb témák tükrében is találunk műalkotásokat. A hermeneutika tudománya felől is meg lehet közelíteni az életmű korábbi munkáinak szériájába szépen illeszkedő frissebb akrilsorozatot, annak ablak motívumaival. Ez a már-már idealizált ablakábrázolás számos kérdést szegez befogadójának. Ab ovo, hol az én helyem a műben? A mű befogadása szempontjából melyik oldalon állok mint befogadó? Kívülről befelé, esetleg belülről kifelé tekintek most a világra? Vagy egyáltalán, hol helyezkedik el ez az ablak? Ismert soproni házak gótikus ívei, a román kor alkotta szögletes ablakkeretei lennének? Talán belvárosi ingatlanok, melyek üvegablakából a nap útjában valamikor egy pillanatra pontosan ilyen színekben szitál át rajtuk a fény? Tényleg létező képről van-e szó, vagy csupán ismert részletből összerakott képek ezek? Az ablak ugyanis különleges szimbólum. Médium két világ között, terek, idők és dimenziók között.

Sz. Szőcs Géza: Anno Sopron 3.
A médium-lét kérdése viszont hangsúlyosabb olyan munkák esetében, ahol az alkotó régi, ódon könyvek lapjait alkalmazta hordozófelületként. Ezek egyúttal a művészi vázlatfüzetek funkcióit is betöltik. Elvégre a könyv maga is egy médium, mely egy olyan művet hordoz, mely nem születhet meg anélkül, hogy elolvasnánk, miközben a vizuális, festett kép látható. A grafikusművészi alkotófolyamat során keletkezett új mű tehát kép a képben, médium a médiumban. Ezek a munkák az alkotófolyamat kérdésén túl különböző művészeti ágak kapcsolatára is rámutatnak, hiszen míg a kép a priori létezik, addig az epikus mű nem tud a néző nélkül megszületni. Ezen túl pedig visszautal arra is, hogy az olvasó maga is egy médium, hiszen annak szemén és elméjén keresztül futó lineáris szövegből születik meg az epikus alkotás, képzelőereje és emlékezete segítségével pedig a szöveggel elbeszélni kívánt történet.
Szőcs Géza művészetét tárgyalva ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül az anyagban kezdetektől erőteljesen jelen lévő archaizáló hatás mellett. A maratott, vágott és karcolt rézlemezek az ódon pergamenek képviselőiként szólnak hozzánk, megidézve azokat a legrégebbi írott nyelvi emlékeinket, amelyek kultúránk és magyarságunk, vagy – a keleti kultúrák írásjeleit is fémjelző motívumok közvetítésével – egész emberiségünk eredetéről szólnak hozzánk. A művészi alkotómunka folyamatának tükrében talán ez a legőszintébb önvallomás, egyszerre keresztény és ősmagyar vallást felidézve. Szőcs Géza Nyomóforma, Negyven nap és Arckép I. című munkái egymás mellett több, különböző értelmezést is magukban hordoznak. A vaslemez fára applikált munkájából önkéntelenül is felidézzük a Golgotát. E lemez egyszerre válik Krisztussá, Isten fiává, aki értünk emberré lett, és bűneik miatt kereszthalált halt a tőle két oldalt megfeszített elítélttel, akik ebben az értelemben „arcaikkal” Veronika kendőjének képmásai. Mindenesetre nem csak ez az értelmezés illik rájuk. A nagy vaslemezt az élet edzette, maratta, a benne ejtett karcolások az idő, az élet barázdáinak szimbólumai, és egyben a tárgy már igazi önarcképpé magasztosul. Önarckép, elvégre az alkotás folyamatának gyónásában is önmagunkról beszélünk, bánjuk a saját bűneiket, általuk a saját segélykiáltásunk hallatszik bennük.
Más Magyar Mónika alkotói habitusa. Az ő vallomása megfontolt, gondosan felépített, figuratív ábrázolásmódban tárja elénk művei üzenetét. Az ő vallásosságának témája néma fényárban úszó gótikus templomok belsői tereit vetíti elénk. Olykor egyházi közösségként elevenedik meg (Ima), máskor szénbe burkolózó jelenések színtere a képi világ. Színes munkáiban a színek meghitt hangulattal terítik be a képet.
A szénnel és himbavassal megmunkált papírképek rendkívül részletgazdagok, és ez esetben is érvényes, hogy a munkák minden részlete nem is fogadható be csupán néhány másodperc során. A himbavassal megmunkált papíralapra került szén anyagából alapvetően megidéződik valami az empirikusan észlelhető dolgok közül. A házak szalmatetejét, a fából eszkábált lécek szárazságát, korhadó ércességét szinte a kezünk alatt érezzük. Empirikus, de egyúttal a földöntúli világ is megelevenedik rajtuk. Ezek az apró részletek engednek igazán közel az intim szférához, ahhoz, amelyet angyalok vigyáznak, vagy szitakötők tánca lengi körbe a vízparton.
A képi világ rendkívül a részletgazdagságon túl tömörséggel is bír. Magyar Mónika ugyanis igazán ért a grafikai sűrítés nyelvén. Szénrajzain legtöbbször nem egész tárgyakat, épületeket ábrázol, hanem azoknak legjellegzetesebb vagy legbeszédesebb részükre koncentrál, és azokat emeli ki. Alkotásai nem egész történetet vagy történetciklusokat beszélnek el, hanem a legdrámaibb pillanatokat tárják fel előttünk, a pillanatot, mikor a lélek a pokol kínjában izzik, vagy eléri a felmagasztosulást, a csendet, sikerül megnyugodnia. A legdrámaibb pillanatokban hasad ketté az ég, és villámjával erősen a földbe csap. Az égből fátyolszerűen hulló esőben az ártó szellemek csendben tovalibbennek, eltűnnek.
A szent és profán szavak jellemezhetik legtalálóbban alkotónk munkásságát. A szent szó a vallásban létezik, a mi kultúrkörünkben elsősorban a kereszténységgel, vagy a keleti vallásokkal összefüggésben fordul elő. A szent az elkülönítettség, a tökéletesség fogalomkörébe tartozó személyek, dolgok és fogalmak jelölésére használatos kifejezés. Meghatározása továbbá olyan fogalmakkal rokon, mint az erkölcsi tisztaság, vagy Istennek szentelt szavak és szókapcsolatok. A másik oldalon a profán szó jelentése a nem beavatott, hétköznapi, világi, durva szavakkal írható le. Magyar Mónika művein e két fogalomnak számos változatát figyelhetjük meg. Szent, mert a képeket sejtelmes, világon túli hangulat lengi körbe, van, ahol a békével, máshol a kereszthalál gyászával. Van, amikor a mindennapi élet jelenetei között is láthatóak a transzcendens szféra angyalainak vélt lények, máshol nyíltan azonosíthatóak a keresztény vallást gyakorlók jelenetei a templomok és szentek sorában.
Vallási közösségek életének egy pillanata bontakozik ki előttünk, de a Passió-történettel és gyásszal, kiűzetéssel kapcsolatos példákat is találunk. Égszakadás I.című munkáján a képmező bal oldalán egy épületet, jobbra íves kaput láthatunk. Az ég elborult, a vaskos viharfelhőkből drasztikus erővel villám sújt a földre. A fekete és fehér tónusok drámaian elevenítik meg az akár Szodoma és Gomora pusztulásának parabolisztikus történetét, mely a Bibliában Mózes első könyvében olvasható. Lót és családja a viharban anélkül hagyták el Szodomát, hogy megfordultak volna, kivéve Lót feleségét, aki megszegte Isten akaratát és utoljára visszanézett a városra. Vajon ez lehetett-e az a pillanat, amit sóbálvánnyá válása előtt látott?” (Mácsadi Orsolya: A beavatottak – Sz. Szőcs Géza és Magyar Mónika alkotói munkásságáról)

“[..]Megnéztem háromszor az alkalmi tárlatot. E néhány alkotásból adódó, tán jellemző benyomás szerint feltehető, hogy a grafikusházaspár értő-értékelő szellemi társakra lelt a városban.
(Magyar Mónika) Ahogy oldalán kisfiával áll a kapu előtt, és elmosolyodik, hát máris világos, hogy Raffaello hogyan tudhatott olyan szép anyát festeni.

Sz. Szőcs Géza negyvenöt éves. Kalapot visel, emlékezetesen tud bárhol elsétálni. És fekete inget hord, mint az a zseniális Kassák Lajos. Érdekes grafikája a Mellényem kékben. A mellény mell-lény, a mellkasban a lélek-lény. Egy lapra tett magányos és rokonságot tartó figurákat, mintha képpel kerítene be epikumot. Fölsejlik Ország Lili felülnézeti város-régészete, a nyomtatott áramkör, a tizenkétezer éves Göbekli Tepe háromszoros ókő-karéja. Vagy piktogramok erodálódnak absztrakt jellé. Vagy az ornamenst táncoltatja vissza eredetéhez, az altamirai tűzhöz. Ez az ember a képeihez visszajáró típus. Megvizsgál, igazít, önnön grafikájának új modulációja felé téríti a kép-teret. Vagy sokat rajzol fejben, s a papíron ér oda. Vagy, máskor, szabadon járatja a tust, s korrigálva ér célt. Érti a módját, sokféle a kézmozgása. Vagy-vagyokkal is nehéz megállapítani valamit róla. Ahol grafikája sorozatszerű, folytatásos történetet mesél balladai tördeléssel vagy mozaikszerűen, mail artos kisképekkel, ám kézenfekvő, hogy egyúttal a „fogalmi” metamorfózis habitus-sorát is illusztrálja (Ikonok, Anzix, berlini élmény). Az Ikonokról fölidéződik Kondor Béla Savonarolájának ikon-kerete. Az időhöz is köze van, oda-vissza terjedezteti benne a formát.
Mai életünkben a Nap-útból lélek-út lett. Elszakadtunk a felmenőktől, a kinti világ reklámképekkel zavar össze, sok a tisztázandó, hogy ideérjünk, visszakeveredjünk. A helyünkre és őseink közé. Fejjel is meg kell emészteni a sorsot, az ösztönre hagyatkozni kevés. A Mellényemen újféle pillanatra ismerek, új Nap-élménnyel egyezőre. Az irodalomban emlegetett között ábrázolására. Mert idevág a sokat citáltam Tőzsér Árpád-idézet: „Ami máshol csak érintő, az itt / a lélek fényes közepét szeli” (Között). E között helyszínén eseti élményben jelet, tárgyban transzcendenst mutat fel a képalkotó ihlet. Baán Tibor Gyűjtemény című verseskötetében volt ez legutóbb látható, bizonyára lényegi vonás, és viseli más műfaj is. Manapság különösen a vizuális manipuláció naphosszat zuhogó képei okozta lelki szomj kívánja a transzcendens irányultságot. Most az irreális meteorológiai állapot is ráhangolja a nézőt az opus egyediségére. A városból közelítve az Sz. Szőcs-kép között-idejéhez, 2013. április 26. van, dél az Orsolya téren. Egyebütt más a fény-idő, más Egryé, Csontváryé, Takáts Gyuláé, Máraié, Petőfié, József Attiláé, mint itt, a kora tavaszt nyárrá tüzesítő órában, a Lábasház előtt. Idegborzoló jég-tűz kontraszt a dolgok felülete-alja: a boltív kövei közt, a habarcsban lehet még jégtüskés tapintású hideg, de kint a homlokzaton köpeszti a vakolatot a fény. Apró, csillogó vésők, forgó gyalukések. A Lővérek lábaserdeje is ad efféle élményt, ami itt, most a téren apró jelenségekben friss erővel villog.

Archetipikusnak gondolom azt a keskeny sávot, időtlen kiterjedésű pillanatot, azt a határt, melynek jeles helyei az éjszaka-hajnal, az évszakváltás, a napforduló. Üteme az univerzumból eredő teljesség, a fordulópont, ami a tökéletes Semmi vagy Kezdet mérettelen belvilágában adja a múlt és az elkövetkezők totális nincs-van helyszínét. Ám az Orsolya téri benyomás közbeveri az évszakok ütemét, éppenséggel tavaszba tesz nyarat, de más színekkel, hisz csak a hőség nyárias, nincsenek a légben fűszeres párák. A klímaváltozás okozta e természeti félreütést? Újdonság e hic et nunc ütemen kívüli zava¬rodottsága. Percek múltán tán higgad az izgalom, ha a memoriterből felhozzuk a hasonló, a télben fölfénylő napról az Eliot-sorokat a Négy kvartettből: „Olvadás és dermedés között / A lélek nedv¬keringése remeg. […] Az élő sövényt most / Egy órára fehérbe vonja a hónak / Tünékeny virága, a nyárinál hirtelenebb / Virágzás, amely se bimbózik, se hervad, / Nem az élet szaporodása ez. Hol a nyár, hol a felfoghatatlan / Nullpontja a nyárnak?” Másféle az Orsolya téri, mint az elioti óra. Ez az új idővariáns a bőr, a retina, az orr, a torok, a hashártya emlékeinek idegen. Készüljünk olyan vi¬lágra, mit régi tájfestők nem érezhettek – mintha figyelmeztetne a között helyszínén született Sz. Szőcs-grafika.[…]
Magyar Mónika Átjárók című szénrajza furcsa épület, fészerféle időlelet, akár színpadi is lehetne a jelenet. A tetőn egy sovány, ültében felkönyöklő alak. Alatta a kapualjban a fényes nyílás. Balról pár áll (Dante-Gulácsy Beatricéhez ért?). Fehér a hátterük. Többidejű a kép, a falak, a padló fekete kőzárványai rétegezettségében is fölkavart múltat sejtetnek, de akár mai jelenet is lehet, fantázia-épület, egyszerre rom és átmenetiség.[…]

Az Átjárók megengedi a találkozást, a jobb felőli alak tán odatúlról érkezett. A hely két világ érintkezése, a túlsó fehérség átsugárzik ide, feloldódik a határ, s a fény az előtér köznapiságát szakrálissá sűríti. A fehér szín életpárti, nem kisavazott, abszolút fehérség, melyben szétfoszlik minden. Másik képén ideért a Szent I. Bekopog. Idáig kísérték a madárfigurák, s már oly otthonos az etológiában, hogy a második helyiségben (kapualjban?) kedélytelenné feketedett emberfélével is szót értene, hiszen a természet felől, annak madár-esszenciája felől érkezett meg, és lám, vigaszt hozott neki: az ember is madár. Ezt meséli a kép, ami foltok, sarkok, élek, árnyék-szablyák és két „ablak”. Hatás: enyhe lökés szívtájon. Lát-képéről eltűnt az ember, belső terek egymás mellett, jobbról lőrés az egyetlen ablak, balról már a teljes fehér suhog, meghozta a fényből és fantáziából szénnel alkotott madarakat, berepkedik a világot, s közeledik, már itt zizeg a fénytartomány. Ez mind-mind a helyszín lassú fénybe foglalása, vágy vagy jóslat az Aranyidőről, mely a legsötétebb órában fölviláglik. Meglehet.
És a vertikális irány? Meglepő Magyar-grafika az Égszakadás II. Cím és látvány etimológiai célzást enged a kiszakadt firmamentumra. Nem érzem csapásnak, ha olykor ég és föld között lezajlik az átnyilallás, azaz egy megrendítő jelenség vagy álom a vertikális végtelenhez emel: átjáró nyílik – „És [Jákob] álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.” (Mózes I. 28. 11–12., ford. Károli Gáspár). Hull alá a kristályszerkezetű, sáslevél alakú, formaötletekké szilárdult égi matéria. Vagy miféle églakók potyognak a kifakadt, eleven magasságból? Lent ház áll sötét ablakokkal, éjszaka van, a jelenséget nem nézi senki. A szénrajz mintha azt állítaná, hogy igenis közel van a mennybolt a földhöz, s az álom vagy a lelki ünnepélyesség pillanatában szinte egylényegű a kettő. Ha az ember el tudja viselni, a transzcendens mindig közeli. Így vélekedik ez a kép. És erre gondolhatott 316 éve Servatius Leitner is.[…]

(Sz. Szőcs Géza: V. Genus „Érik a búzakalász, nálamnál jobb szeretőt nem találsz”) Mi ez a rézkarc? Háromszög-imágó. Fogantatás és piramis-vénség. Az élet savainak marásnyoma. Eleven múmia, folyó-totem. Három szögletből előtörő három vitézkötés-lény: az egyensúlyozási pont meghódítása. A szövés-fonás akkordjai, lenmezőn a tilolás előérzete, hasított fűzág kesernyéje. Indaírás, szecessziós kacskaringók a varázsköntösön. Minta szíjgyártónak, varrólánynak, kovácsnak, ha lószerszámra, ember göncére, törvény vaskapujára díszt keres. Madách háromszögletű kertje. Minden leendő forma, vad hallucináció az ösztönben megfékezve, fölhúzott rugókkal. László Gyula-i griffes-indás kultúra. Utcai zenész improvizációja. Az agy csontburka belülről, a sípcsont hártyájában a fájás képe. Madártoll ábrájában a röpülés. Kézfej, szöcskeláb mechanikája. Orom és gödör, a magzat és a halott ómega-gerince. Veronika-kendőn a megtépett arc. Őssejt-embléma, isteni ujjlenyomat.
(Magyar Mónika kollazsíroz) E kivételes időben a helyén-való tavasz is ott van, amint a város tarka látványai s a retina negyvenhét éves emlékei egymásra terülnek, akárha rétegesen fényképezett fotó volnának. És eddig, e pillanatig tart az idejük. Mint a Quodlibet – családi üzenőfal I–II.-n. Itt sorozat formában vannak kiterítve a kollázsrészek, s válnak lezáródó időélménnyé. Ahogy az alkotó kedvére vet fel témát, hangot, és glisszandóval összeköti őket, úgy szökik a tekintet ide-oda a régi fénykép, nyomtatvány, ételrecept-irkalap, rajztanulmány, a csipke arányossága és a színkezelt tépetek véletlenje között. A konstrukció bármi tetszőleges irányból elviseli a feltáró pillantás cakkos útjait, mert komponensei érzékkel lettek kiválasztva s elrendezve, azaz együtt hangzanak. E rendező érzék két egymásba szövődő elemének vélhetjük a kép jelenéig tartó múltat és a színek természetes viselkedését. A képelemek autográfiájában a szín-sors az üde eredetitől a barnulás, elmosódás, törékeny sárgulás, kifakulás, fehéredés felé tart, s kollázsban fejeződik be. Amíg e két kollázs létezik – mint annyi mű, tett, szándék, tituszi reflexió –, az évtizedek hullámzásában sodródik majd strukturált időrög gyanánt.[…]

(figura-lények) Itt-ott kéményfüst. Néhány bárányfelhő. Kirakat-villanások. A valóság csak káprázat. Absztrakt cikkan el a levegőben. Gellerek, fölsértések, itt üresség, ott hemzsegés. Távolabb az utcakép nonfiguratív szín-képletekre bomlik, és zöld lapokat metél ki belőlük egy sötét sáv. Cégtábla tükrén, ajtó üvegberakásán húz csíkot az elguruló piros autó. Fényreflexek, kisebbszerű látványosságok, könnyed bagatellek mozogják be a várost. Micsoda fölfordulás. Befogni, kiteríteni a papírra, lepréselni akár. Vagy társítani őket. Mint Sz. Szőcs Géza tette a Négy részből s a Revolúció I. és IV. című képein, Mot és Baal sorozatán, vagy Magyar Mónika rejtette a Zárva, a „Szöget ütött a fejembe” Gross Arnold-i kedélyt is idéző figurái közé. Ám tévedés volna azt hinni, hogy e képek természet után készültek, noha a jelenségek rájuk terelik a szót. Az absztrakt formák a Zárva zár- és fogazat-apropójának történetében mozognak sokasodva, kulcsok közt, ornamentikává, hódfarkú cserép hullámvonalává válva valaminő kőkorból, vaskorból mává lett zárkorban. A „Szöget ütött a fejembe”című rézkarcon bogárféle, boschi állatmutáns, kőfaragványlevél, szögmezőbe leereszkedett űrkomp, leskelődő maszk, száradékony tors és sokféle karc-alakban jelennek meg. Mint egy mítoszban, melynek lényege a kerék. Az Sz. Szőcs-képeken a Moth és Baal sorozat preparátumai a Négy részből szürke síkján már el-eltépődnek, fogazottan csipkézettek, fehér körrel, spirállal filozofikusan behasítottak lesznek, majd a Revolúció I. és IV. szabályozottabb, kiegyensúlyozottabb, arányokat és átfedhetőséget kereső, kontrasztot megörökítő absztraktjában mosódnak el. Ez utóbbi kettő, mert nem monokróm színfelületek, domborzati és figurális megjelenítést is éreztetnek. Ezért a síkbeli négy égtájhoz, mint az észak-amerikai indiánok tették, még kettőt kell gondolnunk, a fent–lent irányt is (Melville J. Herskovits Az antropológia: az ember tudománya). Noha magában két monokróm színfolt feszültsége is fölidézhet epizódot, itt az árnyalatok szövevényes emocionális eseménnyé teszik a szemlélődést. Bonyolítja a benyomást, hogy a kép vízszintes vagy függőleges elhelyezésű-e, mert ha a fent–lent irány elfordul 90 fokot, a belső terek is megváltozhatnak. A Revolúció I. kék alakjai, összekötő vonalai eltűnnek, a barna négyszögekről leszakított-metszett és távolabbra tolt sarok elvész, az uralkodó barna helyett már a zöld dominál, és megjelenik a piros és a sárga a IV. képen. Ez a második, a Revolúció IV. még nem emlékmű, de már bizonyos ünnepélyes megállapodottság. Ugyan? A sárga szín Napot, égi törvényt idéz, hát okozhat tektonikus színmozgásokat. A pirosban már mozgolódnak is a sárga szabálytalan figura-lényei, és szembetűnően elégedetlenek a közviszonyokkal.
(tükör) Atmoszféra, villódzás, reflexió a Tükörkép IV. E szénrajz Magyar Mónika munkája. Az arany ütemezéséből, a vonalak, foltok ritmusából s az odalegyintett és szélén rostosan szálazódó, finom vízcsíkforma eltűnő nyomából kiolvasható, hogy mi történhetett itt: a tükör, a tükörben a tárgy s e kettő együttes tükröztetése. Aztán e benyomások emlékeredői valami olyas jelenséggé komponálódtak össze, amit a közfelfogás szénrajznak nevez. Két oldalról a két angyal (a valóságban a felső keret faragott díszei?) függőleges, az északi és déli oldal egy-egy elnyúló, térérzetekkel szabdalt sötét foltja vízszintes tengelyre utal, de egyik tér-fél sem szabályos „szimmetránsa” a párjának. Az eltolódások, módosulatok, „torzítások” akár meg is jelenítik a tényt, hogy a kinti világban természetes sarkosság, merev mértani pontosság nem létezik, csak változás, átalakulás, formavariánsok jelenésszerű vonulása s ellobbanása az aranyban, hogy ez a tükörkép a valódi, mert folyamatot ad vissza. Képelemekből (vonalak, sötét-világos terepek, két figurális alak, áttetsző foltok) és hozzájuk társítható szavakból (arany, fény, tükröződés, eltűnés, angyal, mozgás), azaz látvány és fogalmi asszociáció szimbiózisában valósult meg a tükör-kép. Tóth Árpád szavaival: „Áldott az árnyak test nélküli teste, / Titkos kelméjük lelkemmel rokon” (Az árnyból szőtt lélek).

(Könyvlapok) Így nevezi Sz. Szőcs Géza azt a három, 10×15-ös méretű, régi, gót betűs könyvet, amit figurális és absztrakt rajzokkal töltöget meg, van már belőlük vagy hétszáz. Könyvmappa. Naptárszerű rajz-bejegyzések. A „talált” nyomtatott papíron megtörténő rajz a műfaj sajátos ága. A gyors megörökítés igénye az eredeti betűkép meghagyásával és felülírásával jár. (Hadik Gyula újságpapírra kontúrozta-árnyalta, s ki is állította szoborterveit, Ujházi Péter középkori oklevélmásolatokra rajzolt, kiszabadítva a vonalat a kézírássá regulázott kötöttségből.) Itt a sárgult könyvlapok gót írása a háttér, tőle egyszerre kap a rajz fürkészően felfedező, pionír vonalvezetésű könnyedséget és tradicionális tónust. Igazi tehetségre valló pillanatrajzok és aprólékos ábrázolások. Portrék, épületek, folt-egyéniségek, absztraktok. Olyan szem, adottság és fantázia dolgozik itt, amely könnyen teremt művészi rajzot, át- meg átlépve a gondolkodás és önkifejezés kellemetlenkedve hátráltató paneljeit. Egy-egy kötet – kétemeletnyi kiállítás.

A két alkotó pedagógus-házaspár. (Életrajzuk, műveik reprodukciói a FidelissimArt honlapján és a graphic artist tárhelyen vannak. A honlap kiegészítéséül: Magyar Mónika másik munkahelye a Cinege Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.) Sok egyéni, közös és páros kiállításuk volt.
A Családi üzenőfal című páros tárlatuk katalógusában írja Antall István 2008-ban: „Képeiken és mellettük utódjuk, az ő vonásaikat viselő Előd. A családi kép teljes, a tablón ott szerepelünk mindahányan, itt a Festőteremben, s a sárgolyóbis minden pontján. Mert a semmiségek mélyén rejlő monumentalitást képes fölfedezni és kibontani Magyar Mónika és Sz. Szőcs Géza, ráadásul zömmel a hagyományos grafika eszköztárát felvonultatva, a képalkotás hagyományos kereteit belülről, intellektuális és érzelmi oldalról tágítva.”

(a Torony Galériában) A város kiállítóhelyeinek e rangos létesítményét volt iskolám bérli, és Sz. Szőcs Géza vezeti. A hajdani erdészeti technikum szakmai-intézményi betagozódását mai neve mutatja: Nyugat-magyarországi Egyetem Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium. Hosszú a neve, de jó iskola, serdülőből felnőtt ember készül itt. A ’60-as évek második felében a kollégiumot mérnök tanár irányította, ám a tárgyalkotó művészetben is kifejezte magát. Sokat beszélgetett iskolatársammal, Gvárdián Ferenccel, aki szépen rajzolt, s azóta elismert szobrász lett. Most Sz. Szőcs Géza mérnöktanár-grafikusművész a kollégiumvezető, van fotószakköre és Roth Gyula Vizuális Kör nevezetű képzőművészeti csoportja. A munka a galéria alagsori műtermében folyik. Az itt kapott, rendszerezett ismeret és élmény technikai jártasságot ad, szemléletet fejleszt a képzőművészet értékeléséhez, s ha tehetséggel találkozva alkotói kedvbe csap át, nem vész el a talentumos ifjú.[…]” (A Magyar Mónika – Sz. Szőcs Géza művészházaspár, Soproni noteszlapok – Cukor György írása, 2014.)

*
Fotó: SZŐCS GÉZA grafikusművész és alkotásai
Szerkesztette: Zilahi Nono

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *