AZ EPRESKERT

AZ EPRESKERT

Nem, Drága Olvasó, az Epreskert a nevét nem a földieperről kapta és a századvégi (előző századvégi) városi kisasszonyok és dámák nem jártak ide hétvégeken csemegézni. Neve ugyanabból a korból származik, mint a Filatori-gát, vagy a budai Selyemgombolyító épülete. Valamikor a XVIII. század végén, a XIX. század elején A város iparának fellendítésében jelentős szerepet szántak a selyemhernyó tenyésztésnek és a selyemiparnak. A selyemhernyó pedig főétkezésként rövid életének mind a 24 órájában eperfalevelet habzsol. Ezeknek a telhetetlen jószágoknak az ellátására telepítettek Pest városának akkori szélétől elég távolra, a mai Városliget még mocsaras, nem túl értékes környékére eperfa erdőt. Ahogy annyi más tervünk, a selyemipar is füstté vált, de az eperfa liget még hosszú ideig megmaradt.
Maga az erdőcske egy hozzávetőlegesen mintegy három hektáros földterület volt.
A tizenkilencedik század végére fordulat következett be a terület életében. Buda és Pest egyesítése, a millenniumi fejlesztések elérték ezt a területet is. Az Epreskert ekkor került az érdeklődés középpontjába. Történt ugyanis, hogy Huszár Adolf a korszak neves szobrásza itt kapott telket 1879-ben a régi műterméért cserébe, ami útjában volt a Városliget kialakításának

Innen már egymást követték az események…

1882 előtt az elvadult eperfaligetet Strobl Alajos, a legendás „szobrászpápa” hozatta rendbe, aki valósággal beleszeretett a kertbe .
1882-ben a főváros néhány telekrészt adott át a Mintarajztanodának, amelyekben két festészeti és egy szobrászati mesteriskolát hoztak létre.
A Szondi-Munkácsy-Kmetty-Bajza utcák által határolt 13 ezer négyzetméteres terület a Mintarajztanoda birtokába került, míg a Kmetty utcától dél-keletre eső részt kiemelkedő művészek számára műteremlakásokkal – villákkal – építették be, azzal a szándékkal, hogy e művészek a Mintarajztanoda tanáraiként fognak dolgozni. Ezekből a villákból sajnos mára már csak mára csak Pállik Béla és Feszty Árpád műteremháza (Jókai-Feszty ház) maradt meg, ugyanis a Sugár úttal szomszédos telkek ára rövid időn belül magasba szökött, az örökösök által értékesített telkekre pedig a műtermeknél nagyobb bérházak épültek.
Az Epreskert virágkora azonban nem az első mesteriskola létrejöttével, hanem 1889-ben, a szobrászok munkáját vezető Stróbl Alajos beköltözésével vette kezdetét.
Ki is alakult egy élénk művészi városrész: a Lendvay utcában a szobrászok, a Bajza utcában a festők kaptak helyet, Benczúr Gyula, Lotz Károly és Stróbl Alajos is itt dolgozott, sőt itt is laktak – mindenki a közelben vásárolt magának lakást. Jelmezes művészestélyeket rendeztek, történelmi darabokat adtak elő, de eléggé impozáns program lehetett maga Stróbl is, aki minden reggel kürtszó kíséretében vágtatott ki egy ló hátán az Epreskertből.
A Mester egyébként is élénk képzelőerővel élte bele magát művészetébe: az 1904-ben felavatott várbeli Mátyás-kútja szoborcsoport készítésekor. “…Ez az ő eszméje volt s addig-addig szorgalmazta a megrendelését és szállította lejjebb agyagi igényeit csaknem a ráfizetésig, mígnem kötélnek állt a Várpalota építkezésének vezetősége, főképpen barátja Hauszmann Alajos építész-tanár. Stróbl alapjában romantikus érzésvilágát valósággal hipnotizálta a “daliás idők” Mátyása, általában a “zordon de ragyogó lovagkor” csillogó ó-aranyfénye. Mindig túl volt fűtve és állandóan lelkesedésre volt hangolva, ennélfogva elég volt egy véletlen séta a Zugliget erdejében, hogy hirtelen képzelettársítással maga elé képzelje az ősi budai vadont, amelyben az ifjú király szenvedélyesen hajszolja a szarvasok és vaddisznók falkáit cifra ruhás csatlósai kíséretében. Megformálta tehát falhoz lazán illeszkedő szoborcsoport alakjában a Mátyás-kutat, a királyt vadász-cselédjeivel, pecérjeivel, vadűző ebeivel….
Annyira beleélte magát a “daliás időkbe”, hogy egy szép nyári éjszakán epreskerti műhelyének fái között a tanítványaival eljátszotta Mátyás vaddisznó-vadászatát, illetve csak a végét, hatalmas máglya parazsán sütve a zsákmányt, azaz egy hentesboltban vásárolt malacot. Képzelete máskor is rendezett ilyen délibábos játékot…” (Lyka Károly: Szobrászatunk a századfordulón című könyvből idézve.)
A szoborzsákmány mintájául szolgáló agancs Hauszmann Alajostól származik, aki 32 évig használta a Szentendre környéki Annavölgyben vett birtokát és vele az erdők vadászati jogát, a szarvast viszont nem ő lőtte ki. Az ugyanis elkobzásból származott: a szarvast Szentendre határában egy vadorzó terítette le, onnan került a trófea Hauszmannhoz, majd Stróblhoz, végül bronzba öntve a Budai Várba, ahol ma is bárki megcsodálhatja.
Az Epreskert ma is hasonló funkcióval bír, és odabent érezni lehet a kézzel fogható múltat. Feszty és Lotz nevét olvasva egy-egy műterem falán azt érezzük, hogy a mai napig odabent dolgozik a 161, illetve 184 éves művész. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász és festő műtermeinek ad otthont. Az Epreskert épületeiben a Festő, Szobrász és Látványtervező Tanszékek műtermein kívül, fém-, bronzöntő, kőfaragó, gipsz- valamint üvegműhelyek állnak a hallgatók rendelkezésére.
A helynek műemlék-mentő funkciója is volt: ide menekítették például a Kálvária tér rendezése kapcsán lebontásra ítélt, Mayerhoffer András által készített barokk kálváriát is, amit szó szerint kövenként bontottak le, és raktak egybe itt, újra. Itt található a mai napig a Mátyás-templom helyreállításakor eltávolított XIII-XIV. századi délkeleti kapuzat és több eredeti köve.
És vannak persze a korok ideológiáját képviselő, idejétmúlt alkotások, amelyek anyagukat tekintve értékesek és szebb időkre, újra hasznosításra várva hevernek a kertben. Mint például egy Sztálin mellszobor, anyaga márvány….

Köszönöm a figyelmet+

írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás:
wikipedia
városban blog
a képzőművészeti főiskola története
– a képek részben Viczián Zsófia és Kovács Krisztina munkái