A PÁKOZDI CSATA

A PÁKOZDI CSATA
Az 1848. szeptember 29-én, a Velencei-tótól északra, a Velencei-hegységben található Pákozd–Sukoró–Pátka háromszögben vívott csatában Móga János altábornagy seregei vereséget mértek a Jellasics horvát bán által vezetett seregre. Igaz, hogy az egyik oldalon sem voltak jelentős veszteségek, de ez volt a szabadságharc első csatája, ami győzelemmel végződött és visszavonulásra késztette a jelentős túlerőt irányító Jellasicsot.

Előzmények…

1848 júliusára a magyar függetlenségi törekvések már olyan szintet értek el, amit a császári udvar nem nézett jó szemmel, de a nyílt katonai beavatkozást nem merte vállalni sőt az uralkodó Ferenc-József szavatolta a magyar alkotmányt. A Magyarországra tartózkodó császári haderő Mészáros Lázár hadügyminiszter alá volt rendelve és a tisztjei a király parancsára felesküdtek a magyar alkotmányra.
Az udvar a magyarellenes nemzetiségi mozgalmak erősödését kívánta felhasználni céljainak elérésére. Ugyanis az országban élő nemzetiségek, a magyar kormánnyal szemben több követelést is megfogalmazta, ezeket azonban a Batthyány-kormány rendre visszautasította.
Az udvar felismerve az ebben rejlő lehetőséget, titkos pénz és fegyver támogatást küldött a Magyarország ellen invázióra készülő Jellasics táboraiba.
Jellasics József (Josip Jelačić) horvát bán a kezdetektől elítélte a magyar forradalmat. Ez a tény, valamint a katonai képzettsége révén kapott szerepet a bécsi hadügyminiszter, Latour táborszernagy Magyarország elleni hadi terveiben. A bán nyíltan készült a Magyarország elleni fegyveres támadásra annak ellenére, hogy a Batthyány-kormány kikényszerítette az uralkodótól Jellasics menesztését, de ennek nem sikerült érvényt szerezni.
A magyar kormány minden lehetőt megtett a katonai konfliktus elkerülése érdekében. Batthyány Lajos miniszterelnök és Deák Ferenc igazságügy miniszter augusztus végén Bécsbe is elutazott azért, hogy megpróbálják elhárítani Jellasics támadását, de az uralkodó nem fogadta őket, sőt szeptember 4-én megerősítette Jellasicsot báni méltóságában. Ezután Batthyány beismerve a politikájának kudarcát, szeptember 11-én benyújtotta lemondását, eközben Jellasics, mintegy 35-40 000 főnyi hadserege átkelt a Dráván…

Jellasics kiáltványa…

Jellasics miután átkelt a Dráván egy kiáltványt intézett a magyar néphez. Ebben kijelentette, hogy a Habsburg–Lotaringiai-ház katonájaként érkezett, hogy a magyarországi „pártütők” és „lázadók” forradalmi mozgalmát elfojtsa. A bán azt is közölte, hogy császári parancsra jár el, azonban ilyen parancsot nem tudott bemutatni az őt felkereső magyar tiszteknek.

A csata…

A báni sereg két hadoszlopban vonult, majd Székesfehérvárnál egyesültek.
Az önkéntes sorgyalogságból, honvédekből, nemzetőrökből, cs. kir. és honvéd tüzérekből, valamint cs. kir. huszárokból álló magyar erők folyamatosan hátráltak, mivel a tisztikar számára nem volt világos, hogy a törvényes uralkodó által kinevezett magyar kormány és a császári csapatok között kihez is tartoznak hűséggel. Az országgyűlés határozata alapján a magyar tisztikar hajlandó volt a fegyveres ellenállásra, ugyanis ha Jellasics bevonul Pestre, akkor eltiporja mindazt amit az áprilisi törvények révén sikerült elérni.
A sukorói református templomban, Móga János altábornagy vezetésével tartott haditanács úgy döntött, hogy szembeszállnak a horvát hadsereggel.
Móga a mintegy 18 ezer főt számláló, addig korábban soha be nem vetett seregét a Velencei-tótól északra, Pákozd és Sukoró térségében állította fel, magyar balszárnyat pedig a tó déli partjára vezényelte.
Jellasicsnak az volt a terve, hogy a magyar jobbszárny szétverése után, jobbról és hátulról átkarolva magyar sereget a Velencei-tóba szorítsa, majd megsemmisítse, vagy fegyverletételre kényszerítse Móga katonáit.
A csata a magyar jobbszárny elleni támadással kezdődött. A folyamatos rohamokat a honvédek sortüzei rendre visszaverték. A bán ezután megpróbálta áttörni a magyar centrumot. A honvéd tüzérség viszont olyan derekasan helyt állt, hogy kézitusára nem is került sor mert a horvátok tömegrohama összeomlott. Az ellenség ezek után fegyverszünetet kérve Bécs irányába megkezdte a visszavonulást, vagyis a magyar győzelem így vitán felül állt.
A csatában a Jellasics serege 100-200 főt, a honvédsereg kb. 100 főt veszített.
Többen felrótták Mógának, hogy miért nem vette üldözőbe a horvátokat, de azt be kell látni, hogy még ekkor is túlerőben lévő, a harcteret rendezetten elhagyó fegyelmezett sereget üldözni tapasztalatlan katonákkal és kevés lovassal kockázatos vállalkozás lett volna.
Azóta is sokan felróják Mógának, hogy nem üldözte a horvátokat, de be kell látni, hogy egy még mindig elsöprő túlerőben lévő, egyébként a harcteret rendezetten, fegyelmezetten elhagyó sereget üldözni tapasztalatlan katonákkal – és kevés lovassal – túlságosan kockázatos vállalkozás lett volna.
A pákozdi győzelem legnagyobb értéke az volt, hogy a sebtében felállított magyar honvédség képes volt visszaverni egy összeszokott, reguláris hadsereget. Igaz, hogy sem méretét sem a veszteségeit tekintve nem tartozott a szabadságharc nagy csatái közé, de a következményei miatt a magyar függetlenségi harc tovább élése szempontjából felbecsülhetetlen volt. A győzelem erkölcsi, politikai hatása miatt a magyar honvédelem jelképévé vált.
A Jellasics felett aratott győzelmet teljessé tette, hogy október 7-én az ozorai ütközetben a magyar nemzetőrök megadásra kényszerítették Jellasics tartalék hadtesét is.
Az ötvenes évektől 1991-ig szeptember 29. volt a Fegyveres Erők, illetve a Magyar Honvédség Napja. 1992- ben hozott kormányrendelet értelmében azonban 1992-től a Magyar Honvédelem Napja május 21. vagyis Budavár 1849. évi ostromának a napja, amikor Görgey Arthur tábornok által vezetett honvédsereg foglalta vissza az ország fővárosát az osztrák csapatoktól.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

budaihonvedek.hu
militaria.hu
jelesnapok.oszk.hu
Wikipédia