SumidaHONNAN TUDJÁK A RÉGÉSZEK EGY LELET KORÁT..?
Régészettel, antropológiával kapcsolatban gyakran feltűnik egy kifejezés: radiokarbonos, más néven 14C izotópos kormeghatározás.
Ki és mikor dolgozta ki a ezt a technikát? Mit jelent és hogyan működik az eljárás? Milyen célból végzik és hogyan tudja segíteni a régészek munkáját?
Írásomban ezekről a kérdésekről lesz szó, mégpedig a laikusok számára is érthető módon.
1908. december 17-én született Willard Frank Libby amerikai vegyész, aki 1947-ben megalkotta a 14C-es izotópon alapuló radiokarbonos kormeghatározás módszerét, amiért 1960-ban kémiai Nobel-díjat kapott. Ez a vizsgálat értékes adatokkal szolgál a régészet, az antropológia és a földtudományok kutatóinak.
A módszer lényege….
Az eljárás a természetben megtalálható, növényi, állati és/vagy emberi szervezetben felhalmozódott szénatomok mennyiségét vizsgálja. A karbon vagyis a szén ( vegyjele C) az élő szervezetek, szerves vegyületek alap összetevője, vagyis a földi élet építőköve. A természetes szén két stabil, és egy radioaktív izotóppal rendelkezik, ezek a 12C, 13C és a 14C. Ez utóbbi izotóp a Föld légkörében, a kozmikus sugárzás hatására keletkezik és egyenletesen eloszlik, 93% az óceánba, 5% a bioszférába és 2% az atmoszférába jut. A szén mindhárom izotópja minden élő szervezetbe bejut és az életciklusa alatt folyamatosan cserélődik. Az élő szervezet szént vesz fel a környezetéből, a halál beállta után viszont megszűnik a szénfelvétel, ettől a pillanattól kezdve a 14C-izotóp bomlani kezd. A bomlásának az egyenlőtlenségét és gyorsaságát az atomfizikusok pontosan megfigyelték: 5730 év kell ahhoz, hogy a 14C-izotóp mennyisége a felére csökkenjen.
Tehát egy adott pillanatban megmérve a 14C koncentrációt, 60 ezer, más forrás szerint 50 ezer évre visszamenőleg meg lehet határozni, hogy az élőlény mikor fejezte be az életét. Azonban minél régebbi a minta annál pontatlanabb az eredmény, 37 ezer évet meghaladó korú lelet esetében a radioaktív 14C már nehezen különíthető el a természetes háttérsugárzástól.
Ezen felül a meghatározott dátum pontossága nagymértékben függ a minta tömegétől. A megfelelő mérési pontosság eléréséhez vagy hosszú idejű mérés vagy nagy tömegű minta szükséges.
De pontosan mire is jó ez a módszer?
Sok őskori barlangrajz 30 000 éves, amelyet szénizotópos kormeghatározással állapítottak meg, mivel a rajzokhoz felhasznált festék alapanyaga szerves eredetű volt.
A szénizotópos kormeghatározást különleges régészeti leletek esetén is be lehet vetni.
1991 szeptemberében, az Alpokban két hegymászó egy, a jégből félig kilátszó emberi testet talált. Ötzi (akit azután a hegyvonulat után nevezték el ahol megtalálták) a csontjait, szöveteit, eszközeit és a helyszínről származó üledékeket több független laborban vizsgálták, a 14C kormeghatározás szerint a jégember időszámításunk előtt 3350 és 3100 között halt meg.
A test további vizsgálata több megdöbbentő részleteket tárt fel az életéről. A beleiben és a hajában talált ásványok alapján Ötzi a mai Dél-Tirolból érkezett az Alpokba, ahol a jég fogságába esett. Utolsó étkezése alakorból (ősi gabonafajta) készült kása és hús volt, ezeket nem sokkal a halála előtt fogyasztotta.
A fogában és a csontjaiban lévő szén- és oxigénizotópok analízisével arra is rájöttek a kutatók, hogy Ötzi a gyermekkorát máshol töltötte, nem ott ahol felnőttként élt. Géntérképének legújabb vizsgálatai pedig arra utalnak, hogy az ősei Szardínia szigetéről származtak.
Elmondható tehát, hogy a régészek és az antropológusok munkáját is nagyban segíti a fizika és a kémia tudománya. Ugyanezen az elven működik a radiometrikus kormeghatározás, amit akár több száz millió éves kőzetek vizsgálatánál alkalmaznak, csak abban az esetben más elemek lebomlását veszik alapul.
írta és szerkesztette: Cseke Ibolya
forrás:
historia-cronologia.lapunk.hu
muvelodes.net
nupex.eu
isotoptech.eu
muhelylabor.wordpress.com
