SumidaVolt egyszer egy Goli…..
A magyar ipartörténetben a Goldberger nevet nem lehet kihagyni a nagymúltú, sokszor egész iparágat jelentő vállalatóriások sorából, együtt kell említeni a Ganz Hajógyárral, a Weiss Manfréd Művekkel, Dreher sörgyárakkal.
A története az 1700-as évek közepére nyúlik vissza. A Goldberger család Perec nevű őse egy aranyműves volt, feltételezések szerint Morvaországból vándorolt Magyarországra és Óbudán telepedett le. Fia, Goldberg Ferenc – aki a 19. század elején változtatta nevét Goldbergerre – már itt született 1755-ben. Fiatal korában textiltermékekkel kereskedett, majd egy kékfestővel, a cseh Stibrall mesterrel társulva 1785-ben a mai Lajos utcában kékfestő üzemet alapított. A kékfestő egy máig töretlen népszerűségű pamut vagy lenvászon alapú textilféleség, amelynek jellemzője az egyedülállóan ragyogó kék alapszín, jellegzetesen ismétlődő mintázattal. Az anyag értékét a minél apróbb és pontosabb kidolgozású minta ismétlődése fokozta.
Termékeik hamar igen népszerűvé váltak. Pesten raktárt és üzletet tartott fenn, az utóbbiban – a városban harmaddikként – bevezette a gázvilágítást (tömlőben tárolt gázzal táplálva az égőket), 1800-ban nagykereskedést is nyitott, ahol elsősorban saját termékeit forgalmazta. Később megvette a családi lakóház és műhely mellett álló két házat is és a mögöttük levő területen bővítette az üzemet.
Goldberger Sámuel a 19. század közepén gyárrá fejlesztette a műhelyt. Beszerezte az akkor legkorszerűbb textilnyomó gépet, majd az első gőzgépet, 1842-ben pedig megkapta a gyár privilégiumot.
A reformkorban a Védegylet mozgalom élére állva támogatta a hazai iparfejlesztést. Halála után felesége vitte tovább a gyárat, 17 gyerek (!) mellett is sikeresen. Mi sem bizonyítja jobban: a kékfestőt az osztrák ipar elleni jelképes fellépésként a magyar arisztokrácia is elkezdi viselni. A Goldbergerek már ekkor is patrióták: az 1848-as forradalom alatt 50 lovas katonát szerelnek fel, Haynau később meg is bünteti őket, amely büntetést becsülettel befizetnek az államkincstárba. 1857-ben maga Ferenc József látogat el a gyárba, a család pedig nemesi oklevelet nyer: innentől jogosultak a „Buday” előnév viselésére. Fáradozásuknak köszönhetően a milleniumra már van „magyar motívumkincs” – többek közt az Árpád fantázianévre hallgató minta, aminek semmi köze a honfoglalóhoz.
A 20. század elején Goldberger Bertold vezényli le a gyár modernizációját és részvénytársasággá alakítását. Új gyáregységeket hoz létre, bevezeti a gyári munkarendet, a betegsegélyező pénztárat. A festékanyagot, az indigót és a kelmét azonban még mindig (!) külföldről hozzák, drága pénzen.
Őt követően lép színre a család talán legtehetségesebb sarja, Leó, akinek tevékenysége nyomán a cég az ország legnagyobb, nemzetközi hírű textilgyárává fejlődik. Goldberger Bertold második fia a Fasori Evangélikus Gimnázium elvégzése után jogi doktorátust szerzett, és csak apja halála után, 1913-ban vette át a gyár irányítását. Az első világháború vége felé a nyersanyagellátás akadozott, égetővé vált, hogy az alapanyagokat is Magyarországon állítsák elő – ennek érdekében megkezdődött a cég vertikálissá szervezése. A Tanácsköztársaság intermezzója alatt Goldberger Svájcba menekült, de 1920-ban Horthy kiépülő rendszerében bízva visszatért, és gyors ütemben megkezdte a gyár modernizálását. 1923-ban Kelenföldön szövő- és fonóüzemeket alapított. Lenvásznat, pamutvásznat, kevert textíliákat gyártanak hatalmas gépek tucatjain.
Fejleszti a gépparkot, a harmincas években pedig hosszas kísérletezés után sikerül szintetikus festékanyagot és szintetikus selymet előállítaniuk. A híres Bemberg-Parisette egy német műselyem továbbfejlesztett változata: finom, könnyű, fényes, és nem utolsósorban olcsó, minden nő álma. Nagy reklámkampánnyal dobták piacra és óriási sikert aratott, rögtön hamisítani is kezdték. Goldberger minden igénynek meg tudott felelni: a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbig; minden társadalmi réteget ki akart szolgálni: a bolti eladólánytól a tehetős dámákig.
Mérnökeit állandó fejlesztésre, a tendenciák, divatok követésére sarkallta. A legújabb gépeket hozta be külföldről és saját kutatólaboratóriumot rendezett be. Újításaival az 1935-ös brüsszeli világkiállításon nagydíjat nyert. A válság alatt visszafogja a költségeket (a személyeseket is: például kisebb fogyasztásúra cserélte a kocsiját). Világszerte alapított leányvállalataira támaszkodva vészeli át a rosszabb éveket, immár a legnagyobb magyar textilgyár vezetőjeként. A termékek felét a harmincas évek végén már külföldön értékesítik, a világ 52 országában. Csak a Parisette eladásából évi egymillió pengőt keresett, de jövedelmét mindig visszaforgatta a gyárba. „Ha rosszul ment a gyárnak, a nők odaadták az ékszereiket. Ha jól ment, a papa felhúzott pár épületet” – emlékezik a lánya. Kiemelkedően tehetséges, rámenős, a lehetőségeket mindig meglátó üzletember volt, de a tisztességtelen eszközöket, a harácsolást megvetette. Miközben a gyár szociális intézményeinek színvonala messze meghaladta a korban szokásost, alkalmazottainak lakásokat, orvosi rendelőt, napközit, sportpályát és pihenőtelepet tartott fenn. Bőkezűen, felekezeteken átívelően adakozott, legszívesebben oktatási célokra. Pályájának csúcsán 15 000 főt foglalkoztatott, alkalmazottai tisztelték, csodálták.
67 évesen, 1945. május 5-én a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg vérhasban, azon a napon, amikor az amerikaiak felszabadították a tábort.
Goldberger Leóné, mint az igazgatóság elnöke, Burg Mihályra, a család egyik tagjára bízta a cég vezetését, majd 1945-ben a koncentrációs táborból visszatért Goldberger Antal vette át a vezérigazgatói munkakört.
A vállalatot 1948. március 26-án Goldberger Textilművek és Kereskedelmi Rt. néven államosították, majd 1949. szeptember 13-án nemzeti vállalattá alakult, amibe néhány más textilgyárat is beolvasztottak. Az 1949–1950-ben végrehajtott átszervezések során két vállalatra osztották: a kelenföldi gyárból létrehozták a Kelenföldi Textilkombinát Nemzeti Vállalatot, az óbudaiból pedig a Goldberger Textilnyomó és Kikészítő Nemzeti Vállalatot. 1963-ban a textiliparban ismét nagy átszervezések történtek, aminek során számos pamutipari vállalatból létrehozták a BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalatot, (“Panyova”) amelynek központja a volt Goldberger-gyár maradt. 1989-ben azonban a BUDAPRINT tönkrement, ellene és benne a korábban már részvénytársasággá alakított BUDAPRINT Goldberger Textilművek Rt. ellen felszámolási eljárás indult, ami 1997-ben fejeződött be. Ezzel a több mint 200 éves cég megszűnt.
A volt gyár helyén ma a Goldberger Textilipari Gyűjtemény mutatja be a Goldberger család, a gyár és a textilipari technológiák kétszáz éves változásának történetét.
írta és szerkesztette Pester Béla
Forrás: köszönet egykori tanáraimnak és a Textilipari Múzeumnak
