SumidaHUNNIA CSIPKE
Az asszonyok büszkeségének számított a hímzés, a csipkekészítés tudományának elsajátítása, telente a szabadidejük nagy részét szövéssel, fonással, kézimunkával töltötték. Hobbitevékenységgé, önkifejezési formává, csak jóval később vált.
A csipkeverés művészete is meglehetősen régre nyúlik vissza. A különleges szépségű vert csipke onnan kapta a nevét, hogy a készítéséhez használt faorsók egymáshoz koccantak, és olyan hangot adtak, mintha valaki veregetne, kalapálna valamit. A klöpplinek is ismert vert csipke elnevezése a német klöppeln – verni, kalapálni – szóból ered. Ezt a fajta csipkét főként női viseleteken és kiegészítőkön (fátyolon, fejdíszen, főkötőn, ruhafelsőn, kötényen, legyezőn, napernyőn) alkalmazták.
A vert csipkének egy sajátosan magyar változatáról, a Hunnia csipkéről szól ez az összefoglaló.
Hungaricumnak is tekinthető sajátos csipkefajta története. A csipke jellegzetességei közé tartozik a szabad szálvezetés, az alaprajzon nem jelölik ki a tűpontokat, a letűzések a rajz vonalán kívül vannak, a motívumok szélén mindig egy vastagabb kontúrszál halad, és vékony szálból készül.
A Hunnia csipkét a XX. század elején Fáy Aladárné teremtette meg, aki magyaros motívumokkal gazdagította a sokféle külföldi formakincset. Az 1871 és 1944 között élt hölgy feljegyzései szerint már kislány korában szeretett volna olyan kézimunkát készíteni, amely magyaros motívumokból áll. Felnőttként határozta el, hogy készít magának egy tulipánokból szerkesztett, vert csipke mellényt. Ám a felületet nem akarta varrásokkal megszakítani. Így jött rá arra, hogy ha a vert csipke szálainak elosztását megoldja, és sikerül egy olyan párnát szerkesztenie, amely a mellény alakját formázza, akkor egyetlen darabból elkészítheti azt. Ezzel a módszerrel új lehetőségekhez jutott a vert csipke addig kötött és viszonylag egyhangú technikájához képest. 1910 körül készült el ez a ma is csodálatos finomságot megjelenítő mellényke .
Fáyné a sárközi fejkötők motívumait, a somogyi pásztorfaragások díszítéseit és a matyó hímzések némelyikét találta leginkább alkalmasnak a csipkeverésre. Kísérletét egy széttárt szárnyú páva formáján keresztül folytatta.
Sok kísérletezés után született meg a különleges szálvetésű, magyaros mintájú, sűrű és szoros szövésű magyaros vert csipke, a Hunnia csipke. Mindig magyar népművészeti motívumokat, virágokat, leveleket s más formákat használ az egyes mintákat a „nógrádi borsólyuk” hálóval egyesítik.
Fáy Aladárné így ír a készítéséről: „A munka azonban sokkal nagyobb pontosságot igényel mint bármely más csipkénél. A szálakat állandóan feszesen kell tartani, hogy sehol ne lazuljon meg a szövés, de nem szabad oly hirtelen meghúzni, hogy a szál elszakadjon. Úgy kell fogni, mint a jó vérű lovat és oly biztosan, mint a jó kocsis. Érzés és gyakorlat szükséges ehhez. A pontos munkán múlik itt minden.
Írta , szerkesztette:Cseke Ibolya CsIbi
