SumidaSzékesfehérvári királysírok
Az egykori koronázó és temetkező helyen Szent István királytól 1543-ig – Székesfehérvár török kézre kerüléséig – 15 királyunkat – köztük az államalapítót, valamint fiát, Imre herceget, továbbá Könyves Kálmánt, Károly Róbertet, Nagy Lajost és Hunyadi Mátyást – helyezték itt végső nyugalomra, ami nem volt mindegyiküknél végső, de leginkább nem nyugodalmas.
I. István király a székesfehérvári Szűz Mária tiszteletére szentelt prépostsági templomot eleve a saját temetkezési helyének szánhatta. Ezt bizonyítja, hogy itt temették el Imre herceget is. A XI. századi uralkodók szintén az általuk alapított egyházi létesítményben temetkeztek, így a székesfehérvári prépostsági templom nem az Árpád-ház, hanem első királyunk temetkezési helyének készült. Péter királyt a pécsi székesegyházban, Aba Sámuelt Sármonostorban, I. Andrást a tihanyi bencés apátságban, I. Bélát Szekszárdon, I. Gézát a váci székesegyházban, I. Lászlót Váradon helyezték végső nyugalomra.
A hagyományt Kálmán király törte meg, és bár az ő nevéhez is fűződött egyházi alapítás, mégis – elsőként I. István után – Székesfehérvárott temették el. A nyughelyet minden bizonnyal még maga Kálmán jelölte ki, és az uralkodó az 1083-ban szentté avatott István és Imre mellé kívánt temetkezni. Példáját a későbbi Árpád-házi uralkodók közül többen követték, azonban a XIII. században III. Lászlót kivéve senkit sem temettek el a Szűz Mária templomban. Ugyanakkor az Anjou-királyok előszeretettel hangsúlyozták a boldog ősökhöz való tartozást, ezért maradványaikat Székesfehérvárott helyezték el ünnepélyes körülmények között.
Meggyalázott királysírok
Székesfehérváron, a hajdani koronázó és királyi temetkező bazilika területén eltemetett magyar uralkodók sírjainál tizenhárom ismert sírrablás, hullagyalázás és kegyeletsértés történt a XI. századtól kezdve napjainkig
Sok kérdést vetődik fel Szent István jobbjával kapcsolatban. Hartvik püspök Könyves Kálmán utasítására írta meg I. István életrajzát, melyben arról is tudósít, hogy I. László és Salamon viszálykodása idején felnyittatták az országalapító koporsóját. Időpont nincs megnevezve a leírásban, de nyilvánvalóan az 1083-as szentté avatás előtt történhetett. A király csontjait gyolcsba gyűjtötték, de a jobb karját és a jobb kezén viselt gyűrűt nem találták. Egy Mercurius nevű szerzetes ugyanis magával vitte a monostorába, a földbe rejtette és csak a szentté avatásra ásta ki. István király mumifikálódott jobb karjának, illetve később már csak jobb kezének fennmaradásáról több történet kering, azt azonban senki nem említi meg, hogy a kar leválasztása nevezhető-e a holttest megszentségtelenítésének vagy hullagyalázásnak. Talán ma már nincs is jelentősége a válasznak, de az nem lehetett véletlen, hogy annak idején az „elkövetőt” ki akarták végezni
Az évszázadok során számtalanszor kirabolták a koronázó és királyi temetkező templomot. Grofo-Németújvári Iván, főleg az ország nyugati területein portyázott, 1286–87-ben a fehérvári kegyhelyet is kifosztotta, majd felgyújtotta.
Károly Róbert sírját halála után hét évvel törte fel egy János nevű templomőr, s ellopta a király temetési koronáját. Az 1514-es Dózsa-féle parasztháború leverését követően a Bakonyba visszaszorult felkelők Salsó Demeter vezetésével „rohamozták meg” a fehérvári templomokat, nyilván a bazilikát sem kerülték el.
Mátyás király halála (1490. április 6.) után pár hónappal Miksa német király keresztény zsoldosai dúlták fel a bazilikát és a sírokat, hadizsákmányként magukkal vitték Mátyás temetési pajzsát és a vele eltemetett értékeket. A pajzsot később Bécsből Bonaparte Napóleon hurcolta el, de szerencsére nem veszett oda, ma is látható a párizsi Musée d’Artillerie-ben. A német zsoldosok többnapos fosztogatásának mértékére utal, hogy távozásukat követően a bazilika prépostja, Kálmáncsehy Domonkos kénytelen volt Szent Imre herceg akkorra már évszázadok óta európai hírű zarándokhelynek minősülő sírjára egy szerény sírtáblát készíttetni ezzel a felirattal: „Tiszteletre méltó Domonkos prépost tudatja, hogy az isteni István szentséges fiának, Imre hercegnek nyughelye ez.”
Törökök és a keresztény zsoldosok sem voltak kíméletesebbek. Székesfehérvár 1543. szeptember 4-i eleste után Ahmed bég, a város szandzsákbégje és a szultán által éppen az ő megbüntetésére kiküldött budai pénztárnok fosztotta ki a bazilika sírjait.
Állítólag a városbíró utasítást kapott, hogy az 1540 nyarán meghalt Szapolyai János király földi maradványait máshol temettesse el. Erről azonban nincs hitelt érdemlő forrás. Azt viszont alátámasztják a korabeli leírások, hogy miután a Filip Emanuel Mercoeur herceg vezette keresztény sereg 1601 szeptember 19-én visszafoglalták Székesfehérvárt és kirabolták a még fellelhető királysírokat.
Az 1688. május 20-i török kapituláció után egészen 1848-ig zűrzavaros állapotok uralkodtak. A romosodó bazilika kincskeresők, kőbányászok és amatőr műgyűjtők folyamatos vadászterülete volt. Ekkoriban juthatott Milassin Miklós székesfehérvári püspök birtokába Szent István szarkofágja. Az egyik legnagyobb mérvű sírrablást 1839-ben követték el a csatornaépítők, az előkerült ékszerek egy részét Bécsben értékesítették, de a munkások zsebébe is vándorolt belőlük, illetve utóbb a Magyar Nemzeti Múzeumba.
Kállinger Izidor mérnök 1848. május 5-én jelentette a városnak, hogy a hajdani bazilika romterületén sírt találtak. Valójában öt sír került elő, köztük III. Béla lovagkirály és első hitvese, Chatillon (Antiochiai) Anna királyné temetkezési helye , melyeket a temetési mellékletek alapján azonosítottak. (Egyes vélemények szerint Könyves Kálmán és felesége) A másik három sír csontjaival együtt elvitték őket szarkofágostól, sírmellékletestől a Nemzeti Múzeumba. A királyi házaspár csontjait a Mátyás-templomban helyezték el. Időközben valahogy eltűnt a III. Béla nyakában talált enkolpion (görög mellkereszt) közepének kör alakú – vélhetően aranyozott ezüst – berakása, de még az egyik sírban talált csontváz koponyája is.
Dr. Henszlmann Imre (1813–1888) orvos, a Műemlékek Ideiglenes Bizottságának előadója 1862 őszén kezdte feltárni a fehérvári bazilika romterületét. A sírokban talált földi maradványokat az 1874-ben és 1882-ben előkerültekkel együtt „szakszerűen” összekeverve hat ládában tárolta, melyek közül egynek nyoma veszett.
Az 1938. augusztus 13-án a fellelt „embertani anyagot” (egybedobált, azonosítatlan uralkodói, főúri, főpapi csontokat) “ömlesztve” gyufagyári faládákban a vár hajdani vizesárkában kialakított beton tömegsírba zárták.
Közel fél évszázaddal később, 1984. június 18-án szakértő bizottság nyitotta fel a kriptát. A látvány döbbenetes volt: királyi tömegsír, szennyvízben álló, összekevert csontokkal – olvasható Buzinkay Géza áttekintésében.
A Árpád-kori koronázó bazilika maradványai, Szent István király szarkofágja, valamint 15 magyar király (köztük I. István) egyelőre még azonosítatlan földi maradványait őrző osszárium (csonttár) és a romkert hivatalosan is Nemzeti Emlékhellyé emelkedett, mint Magyarország kiemelkedően fontos történelmi értéke.
Sokat elárul egy civilizációról, miként bánik a halottakkal, a halottak végső nyughelyeivel és emlékével. Ez az erkölcsök és törvények valódi állapotát is megmutatja, még inkább ha az ország nagyjairól van szó.
szerk.: Cseke Ibolya CsIbi
