SumidaA japán meghajlás művészete
A meghajlás Japánban valószínűleg a Buddhizmussal együtt terjedt el az Asuka (538-710) és a Nara (710-794) korszakban. Akkoriban a meghajlás a státusszal függött össze, az évszázadok alatt azonban a mindennapi élet szerves részévé vált, a tisztelet, a köszönet és a bocsánat kérés kinyilvánítása. Vannak ülő és álló meghajlások, és különböző meghajlások a különböző alkalmakra. Az álló meghajlásokat tradicionálisan földön ülve is be lehet mutatni, azonban sohasem széken ülve.
Az első képen látható két japán hölgy zabuton párnákon ülve senrei meghajlást mutat be egy beállított studió képen, kezeiket a földre, maguk elé helyezik. Ez a meghajlás általában 30 fokos. A tekintet általában a földre szegeződik, a képen valószínűleg a fotós szerette volna a modellek arcát mutatni, ezért nem a földet nézik.
Az eshaku egy 15 fokos meghajlás azonos rangban lévő emberek között.
A futsuurei vagy keirei egy 30-45 fokos meghajlás, amit magasabb rangú emberekkel vagy olyan személyekkel szemben használnak akik külön tiszteletet érdemelnek, pl anyós, após vagy tanárok.
A saikeirei egy 45-70 fokos meghajlás ami különösen mély tiszteletet vagy megbánást mutat. Az Edo korszakban (1603-1868) a szolgálók ezt a meghajlást használták a feudális daimjó hadúrakkal szemben.
A legmélyebb meghajlás a dogeza, ez egy ülő helyzetű meghajlás mely során a fej a föld közelében van vagy a földet érinti. Különösen akkor alkalmazzák, ha valaki mélyen szégyenletes dolgot tett. Napjainkban ez a meghajlás inkább filmekben és TV műsorokban látható csak. Alkalmanként cégigazgatók vagy kormány tisztviselők is bemutatják, ha hibás termékeik vagy hanyagságuk halálhoz vagy megbetegedésekhez vezetett, illetve ha az emberek nagyon különleges szívességet kérnek. Régi képek szerint ezt a meghajlást gyakran használták köszönés gyanánt is.
Forrás: old photoes of Japan
Fordította: Haulik Beatrix
