SumidaA gönci hordó és a Tokaji
A jelesebb borvidékeken tájra jellemző méretű, formájú, esetleg díszítettségű hordótípusokat használtak. Sajátos tokaj-hegyaljai hordófajta volt a gönci hordó és az átalag. Az előbbi ma is széles körben használt. Űrtartalma a XVI. században 407,24 liter volt, a XVIII. században 152,72 literre, a XIX. században pedig 135,75 literre változott
A város rendkívül fontos szerepet töltött be a tokaj-hegyaljai borok kereskedelmében, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a gönci hordó mértékegységgé vált.
A tokaji bor kiterjedt, a „világ minden részét” érintő nemzetközi kereskedelmét eleinte a környék nagyobb föld- és szőlőbirtokosai, illetve a kis mezővárosokban megtelepedő görög kereskedők bonyolították.
Az első zsidó borkereskedők a 17. században települtek le Tokajban, a 18. század második felében pedig már nagy számban vándoroltak be Sziléziából és Galíciából. Bár kereskedelmi tevékenységüket igyekeztek akadályozni, idővel egyre inkább háttérbe szorították a „görögöket”. A 18. század végétől feltűnnek Tokaj-Hegyalján az ún. faktorok, a borkereskedők segítői is, akiket mai fogalommal „brókereknek” nevezhetnénk. A hegyaljai bor esetében a kereskedelmi láncolat abban az időben a következő szereplőkből állt: termelő-faktor-borkupec-borlerakat. A nemesek és polgárok a borlerakatból vásárolhattak, a többiek a kocsmán keresztül.
A tokaji bor egyik fő kereskedelmi útvonala észak felé, Lengyelország, illetve az orosz cári udvar irányába vezetett. Történeti források bizonyítják, hogy a cári udvar ünnepi alkalmain már a 17. század legelején hordószámra kínálták a tokaji bort. A tokaji bor egyik fő tisztelője „minden oroszok cárja”, Nagy Péter (1689-1725) volt, aki nemcsak nagy reformer, de nagy ivó is volt, és a vodka mellett elsősorban a tokaji bor élvezetének hódolt. A tokaji boroknak nagy szerepe volt az I. Péter és II. Rákóczi Ferenc között 1707-ben kötött szerződés előkészítésében és aláírásában is.
A cári udvarba a bor Kijeven keresztül Moszkváig vagy a Visztuláig szárazföldi útvonalon, szekéren érkezett, majd onnan Danzigig (Gdansk), illetve Pétervárig hajón szállították. A távolság, a szállítás és a közbiztonság nehézségei miatt egy időszakban a tokaji típusú szőlőtermesztés oroszországi meghonosításával is kísérleteztek, sikertelenül.
Az egyre nagyobb tételben zajló borkereskedelem megkönnyítésére I. Péter cár 1714-ben a görög kereskedőcsaládból származó Paraszkevics Kapitányt és Korszakov testőrtisztet küldte Tokajba, hogy a cári udvar számára bort vásároljanak. Ez a kereskedelmi képviselet I. Péter halála után is fennmaradt, sőt az 1730-as évektől kezdve egész „orosz kolónia” intézte a tokaji borok felvásárlását. Számos botrány és pereskedés forrása volt, hogy a kolónia tagjai – akiknek utólag politikai szerepet is tulajdonított a történészek egy része – nem feltétlenül tisztelte és tartotta be a hatályos magyar törvényeket. A Tokajban házat is bérlő Borvásárló Bizottság utolsó rezidense, Szavva Gorev kapitány, aki mádi református lányt vett feleségül, 1799-ben utazott el Tokajból.
A szőlőtermesztést kiszolgáló iparok és szolgáltatások települések szerinti szakosodása eredményeként a borvidék hordókészítő központja Gönc mezőváros volt. A borvidék pincéiben ma is ekkora hordókban érlelik a bort. Az aszú érlelésére és szállítására gönci félhordót használtak, melyet átalagnak is neveztek.
Gönci hordó
A gönci hordó, zempléni, közepesen kemény, kopásálló, magas csersav tartalmú. kocsánytalan tölgyfából készül.
Kezdetekkor még fa abroncsozással, majd a XIX. század első éveitől kezdve jelentek meg a vasabroncsok, melyek a század végére gyakorlatilag egyeduralkodóvá váltak.
A többi magyar hordónál hosszúkásabb és keskenyebb a gönci, mivel a – főként távoli piacokra igyekvő, öszvér vontatású – szekerek rossz, meredek utakon közlekedtek, így a jobb helykihasználás és a biztonságos szállítás miatt lett egyeduralkodó ez a hordótípus, amelyből általában pontosan 4 fért a szekérderékba.
A hordó az aszúborok készítésekor is fontos szerepet játszott: az aszú annyi puttonyos volt, ahány puttony töppedt szőlőszem került egy gönci hordó alapborba. A mai szemmel furcsának tűnő méret magyarázata, hogy a XIX. század közepéig az úgynevezett budai icce (848 milliliter) volt a legelterjedtebb bormérő egység – egy gönci hordó pedig 160 budai icce.
„Ha van valami, amit magasztalnak kerek e világon, mindenekelőtt a tokaji bor az, a világ minden részében eljutott a maga megbecsüléséhez… mert annyi jó tulajdonsággal teljes, hogy sehol más bor nem tudja sem ízben sem nemességben túlszárnyalni”
Írta Bél Mátyás 1730 körül a Vinicultura Tokajiensis című művében.
forrás:
gonc.hu
boraszportal.hu
Wikipédia
