TRADICIONÁLIS JAPÁN HÚROS HANGSZEREK

TRADICIONÁLIS JAPÁN HÚROS HANGSZEREK

Shamisen

A shamisen valószínűleg Kínából származik, és először a XVI. század közepén jelent meg Japánban. Az Edo-korszak legelterjedtebb és legjellegzetesebb hangszere volt. Még manapság is használják a Bunraku és a Kabuki színházakban. A magas színvonalú játék a shamisenen az egyik alapkövetelmény a geisha képzés és geishavá válás során.
A shamisen egy háromhúros, pengetős hangszer és leginkább egy meghosszabbított bendzsóhoz hasonlít. A nyárslantok családjába tartozik, kicsi, bőrrel borított teste vékony, hosszú nyakhoz illeszkedik. Fogólapja bundozatlan. A hangszer testét dōnak hívják, mely egy dobra hasonlít, melynek két oldalára bőr van kifeszítve. A bőr fajtája függ a zene fajtájától, és a hangszer használójának tudásától. A tanulókén kutyabőr volt, melyet olcsóbb volt sűrűn cserélni, mivel elhasználódott és jobban bírta a gyűrődést. A hivatásos shamisen játékosok viszont macska bőrt használtak, mely drágább volt, viszont sokkal érzékenyebb, kifinomultabb (Ma már állatvédelmi okokból sem alkalmazzák). A nyakát, melyre három húr van kifeszítve, saonak hívják, ez három-négy egymásba illeszkedő részből áll, így a hangszer könnyen szétszerelhető és biztonságosan tárolható. A húrok hagyományosan selyemből készültek, melyeket teknőspáncélból, vagy elefántcsontból készült pengetővel, bachival szólaltatnak meg.
A shamisen felépítése alakjában és méretében változhat, attól függően, hogy melyik műfajt használják. A használt bachi – a pengető – műfaj szerint is különbözik, ha egyáltalán használnak. A Shamisen a méret és a műfaj szerint osztályozzák. Három alapméret létezik; hosozao , chuzao és futozao .
A shamisenen egyaránt lehet játszani szólóban, és más hangszerekkel együtt is, nagauta énekléssel kísérve. Nagyon népszerű hangszer, mivel használják a kabuki és bunraku színházakban. Fontos szerepet tölt be a geishák életében is, hiszen a magas színvonalú shamisen játék is az egyik elsajátítandó feladatuk közé tartozott. Az Edo-korszak legelterjedtebb és legjellegzetesebb hangszere volt. Még manapság is használják a Bunraku és a Kabuki színházakban és meghonosodott a modern japán zenében is.

Sanshin

A kínai sanxian hangszerből, mely a 16. században jelent meg az Okinawa szigeteken, fejlődött ki az okinawai sanshin hangszer, nevének jelentése három húr, mely a shamisen előfutára volt. A húrjainak a neve uujiru, nakajiru és miijiru. Ami szabad fordításban a férfi, középső és a nő. Húrjai fehér színűek, kivéve Anamin, ahol sárgák, és shamisennek hívják. A hangszer testét eredetileg kígyóbőrrel vonták be, és pengetővel vagy ujjal játszanak rajta. Okinawáról már ez a hangszer került Oszaka kereskedelmi kikötőjébe, és a kontinensen idővel átalakult, nagyobb lett, és ma már shamisenként ismerik. A második világháború alatt sok okinawai üres konzerves dobozból készített sanshint és úgy hívták őket „kankara sanshin”.

Koto

A koto mintegy 1200 éve jelent meg Japánban, és Kínából, de eredetileg a nyugati világból származik. Amikor a koto először megjelent, Japánban az összes húros hangszert ezen a néven hívták. Később ezzel a kifejezéssel már nem tudták jellemezni a hangszerek széles tárházát, így a jelentése megváltozott. Ez a földön fekvő pengetős hangszer kicsit kevesebb, mint két méter hosszú, és kissé hasonlít a citerához. 13 húrját pengetővel szólaltatják meg, melyet három ujjra erősítenek. A Heian-korban az eredeti öt-hat húrt már tizenháromra növelték, továbbá később sokféleképpen fejlesztették és módosították a hangszert.

Yamatogoto

A yamatogoto egy a kotohoz hasonló hangszer, ám azzal ellentétben úgy tartják, hogy ez a hangszer eredetileg japán és nem a kontinensről érkezett. A japán mítoszok szerint Amaterasu istennő, miután bátyja megsértette, elrejtőzött egy barlangba, ezért a világra sötétség borult. Mikor megpróbálták kicsalogatni őt, a neki vitt hat íjból elkészítette az első yamatogotot. A hangszer a mai napig keveset változott, hat vagy hét húrja van és juharfából készül. A húrjai dallamszerűen vannak elhelyezve, és nem skálaszerűen vannak elhelyezve.

A biva

Japán húros, pengetős hangszer, bundozott fogólappal ellátott rövid nyakú lant, a kínai pi-pá rokonhangszere. Gyakran használják a narratív történetmesélés, a katari kísérőhangszereként. A biva Bentennek, a zene, az ékesszólás, a költészet és az oktatás buddhista istennőjének választott hangszere.
Japánba a biva két úton, két formában érkezett a 7. században, azóta a bivatípusok száma megnégyszereződött. A bivajátékosok egyesületei, különösen a vak vándordalnokoké, a biva hósi századokon át segítették a bivazene fejlődését. A biva hósi előadások más bivazenészek produkcióival együtt a bivát Japán egyik legnépszerűbb hangszerévé tették. A Meidzsi-restauráció gyors, átfogó iparosítása, modernizációja idején Japán Európát és az Amerikai Egyesült Államokat tekintette példaképének, ami a saját tradíciók devalválódásához vezetett. Ez a művészetre és a zenére, így a biva használatára is hatással volt. Az 1940-es évekre a biva szinte teljesen kikopott a köztudatból, miközen a nyugati hangszerek kerültek előtérbe, de a kitartó japán zenészeknek köszönhetően a biva iránti érdeklődést újra sikerült felkelteni.

Köszönöm a figyelmet!

szerkesztette: Pester Béla

forrás:
Terebess.hu
en.wikipedia.org
wikiwand