ÓRÁK – AZ IDŐMÉRÉS TÖRTÉNETE

ÓRÁK – AZ IDŐMÉRÉS TÖRTÉNETE

Az órák, illetve az idő mérése szinte az emberiséggel egyidős, hiszen már az ősidőktől kezdve használtak valamilyen eszközt a múló idő megállapítására. Eleinte még csillagászati jelenségekhez viszonyították az időt.

NAPÓRA…

Már az ősidőktől a Napot tartották fontos időmérési “eszköznek”. Régebben nem azt mondták, hogy délután háromkor stb, hanem napnyugatkor, napkeltekor, szürkületkor, stb. A legegyszerűbb megoldásnak mutatkozott “lelépni az időt”. Vagy 2300 évvel ezelőtt Aristophanes, a nagyhírű görög költő írt egy vígjátékot, melyben pontosan leírja, hogy hogyan mérték az időt akkoriban lépéssel. Praxagora, athéni asszony így szól urához, Blepiroszhoz: “Amikor az árnyék tíz lépés hosszú lesz, kend be magad illatos kenőccsel, és gyere vacsorázni!”. Bizonyos, hogy a házaspár házától nem nagyon messze állt egy kőoszlop….
Az olyan oszlopot, mellyel az időt mérték, gnomonnak nevezték. Ha süt a nap, árnyékot vet. Ha a járókelők tudni akarták az időt, akkor nem kellett mást tenniük, mint lemérni az oszlop árnyékát. Ez reggel hosszabb volt, délben megrövidült, majd este megint meghosszabbodott…
De egy oszlopot nem vihettek magukkal az emberek…
Az indiai fakírok nagyon elmésen oldották meg: ők használták először a vándorbotot, óra gyanánt. Ha hosszú útra indultak, a fakírok egy igen egyszerű botot vitt magával. Ez a bot abban különbözött a többi sétabottól, hogy nem henger alakú volt, hanem nyolcszögletes. A botnak minden élén egy lyukat fúrtak, ebbe a lyukba kis pálcikát dugtak.amikor a fakír meg akarta tudni a pontos időt, egy madzagra akasztotta a botját, és ez az árnyék mutatta a pontos időt. Az árnyék hosszát mindig újra, és újra kellett lemérni, mert a pálcára, illetve a pálca végeire vonások voltak vésve, az órának megfelelően. Csak le kellett olvasni. A sok beosztást azért csinálták, mert az év különböző szakaszaiban a nap útja látszólag más, és más. Ezért az árnyék télen, és nyáron sem egyforma. Nyáron magasabban van a nap, télen meg alacsonyabban – így látjuk- , és ennek a jelenségnek az a következménye, hogy a nap délben vetett árnyéka rövidebb, mint télen. Emiatt faragták a botot szögletesre. Mindegyik él nyolc közül az évnek bizonyos szakaszára alkalmas.
Az első komolyabb napórát az egyiptomiak kezdték használni, ami igazából csak két farúdból állt. Ezeket úgy helyezték el, hogy az egyik rúd árnyékot vetett a másik barázdákkal ellátott rúdra, és így tudták meghatározni a pontos időt. Később egy kör alakú építményt emeltek, amelynek a közepén egy rúd vagy fix építmény állt, és a nap járásával együtt mozgó árnyék szintén megadta az aktuális időt. Mondhatni ez volt az első óra kinézetű időmérő eszköz, hiszen nagyban hasonlított a későbbi kerek órákra, csak ugyebár ez vízszintesen volt a földön elhelyezve.
A napórák később is nagyon népszerűek maradtak, főleg mivel nagyon egyszerűek, szinte nem tudnak elromlani és csak napsütés kell hozzá. A legnagyobb hátránya is pont ez volt, hiszen ha nincs nap, akkor nem mutat semmit. Manapság már csak dekorációs céllal használnak napórákat, de azokat a világ bármely pontján fellelhetjük, így ezeket a régi és egyszerű szerkezeteket, akár ma is megfigyelhetjük működés közben.

VÍZÓRA

Ha egy bizonyos időtartamot szerettek volna mérni, erre a világ különböző pontjain eltérő megoldásokat alkalmaztak, egyik ilyen módszer volt a vízóra. A napórához hasonlóan a vízóra elkészítése és használata is egyszerű volt, hiszen csak két barázdált agyagedényre volt szükségük és némi vízre. Edényeknél különböző geometriai mérésekkel tudták meghatározni, hogy az egyik edényből mennyi idő alatt folyik át a víz a másik edénybe, majd a barázdák segítségével tudták meghatározni az eltelt időt.

HOMOKÓRA

A homokórák eredete ismeretlen. Nem kizárt, hogy már a görögök és a rómaiak is használtak hasonló szerkezeteket, az azonban bizonyos, hogy a középkori Európában terjedt el igazán a használata.
Az óra felépítése ránézésre nagyon egyszerű, hiszen egy keretben volt két azonos üvegedény, amelyeket egy vékony cső kötött össze egymással. A csövön átáramló homok alapján állapították meg, hogy milyen gyorsan telik az idő, és ezt az edényekben lévő jelzések alapján tudták leolvasni. Ezzel akár másodpercre pontos méréseket is tudtak végezni, és ha lejárt az idő, tehát átpergett az összes homok, akkor egyszerűen csak megfordították és máris újraindult.

GYERTYAÓRA

A gyertyaóra szintén a középkor találmánya és nagy előnye, hogy nem csak időmérésre, hanem időzítésre is lehetett használni. A mérés része nagyon egyszerű, hiszen a jelzésekkel ellátott viasz ameddig leég, annyi idő telt el, de jöjjön az érdekesebb rész, és nézzük csak meg hogyan is használták időzítésre….
A gyertya ugyebár ég lefelé, és ahogy fogy a viasz úgy egyre lentebb kerül a tűz, és ezt többféle módon is fel tudták használni. Az egyik módszer szerint egy fémdarabot helyeztek a gyertyába és amikor elfogyott a viasz, akkor az egyszerűen leesett és zajt csapott. A másik teória szerint ha egy bizonyos szintre süllyedt a gyertya lángja, akkor egy vékony fonalat meg tudott gyújtani, amit szinte bármilyen szerkezetre rá lehetett kapcsolni, például egy kikötött csengőt.

IDŐMÉRÉS OLVASÁSSAL

Ahhoz, hogy egy szöveget végigolvassunk, idő kell.
Csaknem ezer esztendeje Ágoston, bencés szerzetesnek az volt a dolga, hogy minden nap éjfél után háromkor harangkongatással szólította a szerzetestársakat a reggeli imádságra. De honnan tudjuk az idő állását éjnek idején? Akkoriban, hogyan tudja az ember pontosan, hogy mennyi az idő éjnek idején? Ágoston szerzetes egyszerűen mérte az időt: este elkezdte olvasni zsoltárait, és mikor egy bizonyos részhez ért, már szaladt is megkondítani a harangot. De ez nem pontos óra, mert nem olvasunk mindannyian ugyanolyan gyorsan, és ha az ember fáradtabb, lassabban is olvas. Ez tehát nem bizonyult jó “órának”.

MECHANIKUS ÓRÁK

Mechanikus órákat már „gépi” szerkezet hajtja.
Az időmérés első eszközei, vagyis a napórák és homokórák ezért nem sorolhatók ebbe a kategóriába. Az ókorban viszont már készítettek olyan vízórákat, amelyek különböző alkatrészek és a víz segítségével lendültek mozgásba, így ezeket nyugodtan tekinthetjük a mechanikus órák őseinek.
A mechanikus órák elterjedése a középkorban…
Az első írásos emléknek egy francia építész vázlatát tekintik 1240-ből, aki hengerek köré csavart kötéllel kísérletezett. Bár ez a megoldás leginkább egy fejlettebb kútra hasonlított, a fellógatott súlynak köszönhetően már képes volt fékezni a hengereket. Így egyre pontosabban mérhették az időt, bár a perceket ekkoriban még nem jegyezték.
Nagyjából 100 évvel később, a 14. században Európában már elkezdett hódítani egy új találmány, a toronyóra.
A nyilvános ütőórák Itáliából terjedtek el Európa nagyvárosaiban és fejedelmi udvaraiban. Már 1307-ben említik Orvieto, 1336-ban Milánó első óráját, majd a következő évtizedekben Firenze, Bologna, Nürnberg, Windsor, Avignon és Párizs is elkészíttette a maga időmérő szerkezetét. 1370-80 között már valóságos “óralázról” beszélhetünk: ebből az évtizedből több mint hetven új toronyóráról vannak adatok! .
A középkori toronyórák valóságos monstrumok voltak. Egy V. Károlynak készített óráról feljegyezték, hogy ütőművének súlya öt mázsát nyomott és 24 óra alatt tíz méter süllyedt. Elkészítésük és felállításuk nagy szakértelmet igényelt, de úgy tűnik, hogy a gyorsan bővülő kereslet hamar kinevelte a kellő számú órást.
Az első órákat túlnyomórészt templomtornyokban helyezték el, majd a nagyobb városok a városházára vagy a kereskedést szolgáló csarnokra is rendeltek. A templomi elhelyezés ellenére ezek a szerkezetek már nem az imaórákat jelezték harangjaikkal, tehát elsősorban nem a szerzetesek, hanem a kereskedő és iparűző polgárok igényeit szolgálták.
Első toronyóra Magyarországon
Források híján nem lehet biztosat mondani arról, mikor és hol helyezték üzembe a Magyar Királyságban az első órát. A legkorábbi adat Besztercebányáról maradt ránk, ahol egy 1386 és 1399 közötti városi számadás már említ egy János nevű órásmestert, aki Sziléziából települt a gazdag német polgárság által lakott felvidéki bányavárosba.
GÉPÓRÁK
Ezeknek a gépeknek a „szíve” a gátlómű, mely azt szabályozza, hogy milyen sebességgel szabaduljon fel a szerkezetet hajtó energia. Ha csak kis mennyiségekben, rendszeres időközökben szökhet meg, akkor mérni lehet az időegységeket. Pontosan nem tudni, mikor találták fel az első gépórát, de 1500 körül mérföldkőnek számított, hogy először készítettek hordozható időjelzőket.
A 15. század második felében feltűntek Magyarországon a mozgatható, tehát kisebb méretű gépórák.
Az első óratulajdonosok Mátyás király mellett a híres humanista főpapok – Várdai István bíboros, Vitéz János, Janus Pannonius – voltak, de néhány kolostor is rendelkezett ilyen szerkezettel. A király és a püspökök nyilván drága, díszes órákat szereztek be, de a 16. század elején már soproni pap, nemesasszony, sőt falusi plébános végrendeletében is felbukkan óra; esetükben nyilván olcsóbb, egyszerűbb szerkezetekről van szó. A szórványos adatokból úgy tűnik, a Mohács előtti Magyarországon, bár elterjedtnek semmiképp sem nevezhető, de nem számított már teljesen ismeretlen jelenségnek az óra birtoklása.

ZSEBÓRA

Az első óra feltalálása óta foglalkoztak az órásmesterek a lehetőséggel, hogy hordozható, akár a zsebben elférő, kis méretű órát készítsenek. A legelső ilyen hordozható változatok között a nürnbergi „tojások” és a francia orsó szerkezetű órák szerepeltek a 16. században. Ezek még messze voltak a mai értelemben vett zsebórától – méretüknél és súlyuknál fogva inkább tarisznyában lehetett hordozni őket.
A Peter Heinlein-féle zsebóra
Az első laposabb, kerek zsebóra Peter Heinlein nevéhez fűződik. Kívül vésetekkel díszítette az óra tokját, amely szerkezetéből adódóan még szintén elég nehéz volt, kevésbé „zsebbarát”. Heinlein Foliuot-gátlást utánzó kanáljáratos gátlóművet alkalmazott a zsebóra készítésénél, ami kissé darabosan működött. Végül megtalálta a megoldást: disznósörtének ütköztette a gátlóművet, így már finomabbá vált az óra járása. Az óra rugóháza és csigája egy finom, apró lánccal továbbította az erőt a kerékműnek, és tette a zsebóra szerkezetének működését egyenletessé. A felhúzókulcsot Heinlein a csigatengely végére, a rugómagra helyezte.
Cilinder járatú zsebóra
A cilinderes zsebóra megjelenésével egyre olcsóbbak, megfizethetőbbek lettek a zsebórák, így mind többen engedhették meg maguknak az időmérés ezen formáját. Ennél a zsebóra típusnál a keményacélból készített cilinderkerék dolgozott össze a gátkerékkel.

KARÓRA

A 18. század közepén egyes államok támogatni kezdték az óragyártást, így alkothatták meg a kézen is hordható mechanikus órát. Az első darab egyébként igazi különlegességnek számított, hiszen III. György angol király számára készítették, a számlapot pedig egy pecsétgyűrű helyére illesztették.
Az első igazi karórát azonban csak 1904-ben gyártották le, méghozzá egy pilóta kérésére. A megrendelés oka igazán egyszerű volt: repülés közben nem tudta elővenni zsebóráját. Ez igazi fordulópontot is jelentett a mechanikus eszközök történelmében, hiszen a karórák elterjedtek és divatossá váltak a polgári lakosság széles körében.
Mostanában a legtöbb óra elektronikus, és kvarckristállyal működik. Ha egy kvarcdarabot különleges formájúra alakítanak, és megfelelő áramkörbe helyeznek, állandó frekvencián rezeg, és ezáltal úgy viselkedik, mint egy gyorsan lengő inga.
Rendkívül nehéz úgy beállítani a mechanikus és a kvarcórákat, hogy pontosan járjanak. Ma már azonban lehet kapni olyan kvarcórákat, amelyek rendszeres időközönként beállítják magukat atomóráktól érkező jelek alapján.* A reklámok szerint az ilyen rádióvezérlésű órák annyira pontosak, hogy egymillió év alatt csupán egy másodpercet tévednek!

ATOMÓRA

Atomórának olyan típusú órát nevezünk, melyben atomok rezgésszámát használják fel egy pontos frekvencia előállítására. A frekvenciát számlálóba vezetik, amely másodpercet és abból származtatott nagyobb időegységeket mutat.

Atomórákkal már a 20. század elején kísérleteztek, 1949-ben a National Bureau of Standards (Amerikai Szabványügyi Hivatal, NBS, a későbbi NIST) épített egyet, melyben az ammóniagáz részecskéinek rezgését használták fel. Az első, cézium-133 atommal működő órát 1955-ben Louis Essen építette meg Angliában, a Nemzeti Fizikai Laboratóriumban. Ezek után fogadták el nemzetközi egyetértéssel az atomórák által előállított másodpercet, mint a másodperc meghatározását.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
http://www.oraportal.hu/hu/zsebora.html
https://www.ora-karora.hu/…/a-mechanikus-orak-tortenelme-…/…
https://mindennapoktortenete.blog.hu/…/orahasznalat_kozepkor
A képen a következők lehetnek: túra/szabadtéri