NOFERTITI

NOFERTITI

1912-ben Ludwig Borchardt német régész, és csapata szenzációs felfedezést tett egy ókori szobrászműhely maradványai között. Egy csodálatos, festett mészkőszobrot ástak ki a homokból. „Minden leírás hiábavaló, ezt látni kell!” – írta a régész a naplójába nem sokkal a felfedezés után. A csodálatos műalkotás készítőjét Thotmesznek hívták, és az amarnai szobrászműhelyében találták meg Nofertiti királynő páratlanul szép mellszobrát…

Nofertiti (más átírásban Nefertiti, Nofretete; jelentése: „a szépség megérkezett”) ókori egyiptomi királyné volt, Ehnaton fáraó felesége, a XVIII. dinasztia idején.
(Egyes feltételezések szerint mostohaanyja és egyben anyósa is volt Tutanhamonnak, mások szerint pedig az édesanyja) A királyné i. e. 1370 körül született, kilétét azonban rejtélyek övezik. Származásáról és a haláláról csak feltevések vannak. Múmiáját nem sikerült bizonyíthatóan azonosítani. Feltételezték, hogy azonos lehet a Nofernoferuaton vagy a Szemenhkaré nevű társuralkodóval, akik életének utolsó éveiben Ehnaton fáraó mellett álltak, de még ennek a bizonyítása is várat magára.
Nofertiti mellszobra az ókori Egyiptom és az egyetemes művészettörténet egyik legismertebb, legszebb és legemblematikusabb művészeti alkotása, az időtlen szépség szimbóluma. Sokan Nofertitit tartják az egész ókor legszebb asszonyának.

A szépséges szobrot Berlinben, a Neues Museumban őrzik.

Szobor keletkezése…
A szobor egy szobrász tanulmány (büszt) az egyik legrégebben élt és név szerint ismert szobrász Thotmes amarnai műhelyéből került elő. Az élethű szobor valószínűleg azért készült, hogy a királynénak ne kelljen többször is modellt állni a különböző, róla készülő szobrokhoz vagy festményekhez. Talán ezért nincs kidolgozva az egyik szeme, hiszen az egyiptomi festményeken mindig profilból ábrázolják az arcokat. Biztosra vehető, hogy a szobrász élő modell alapján dolgozott mert a portré nem csak az arc fiziognómia adottságait hanem Nofertiti egyéniségét, lelki kisugárzását is megjeleníti.

Megtalálása és kutatása…

A szobrot Ludwig Borchardt irányításával dolgozó német régészcsoport találta 1912. december 6-án. Az akkori törvények értelmében az Egyiptomban ásató külföldi kutatók és az egyiptomi Régészeti Hatóság megosztozott a leleteken, de az egyiptomi hatóság döntötte el, mit vihetnek magukkal a régészek a hazájukba. Borchardt mindenképpen szerette volna Németországba vinni a szobrot, saját állítása szerint nem tisztította meg, hanem sárral borítva mutatta be Egyiptomi Múzeumban. Más források szerint Borchardt be sem jelentette a szobrot a hatóságnak. Az biztos, hogy az egyiptomi hatóságok nem tudtak az alkotás létezéséről amíg 1923-ban Berlinben ki nem állították. Egyiptom azóta többször is kísérletet tett a szobor visszaszerzésére.

Henri Stierlin svájci művészettörténész, 2009 májusában közzétett tanulmányában kifejtette, hogy a szobor egy 20. századi hamisítvány lehet. Feltételezését a szobor vállainak formájára alapozta, szerinte ez a stílus csak a 19. században alakult ki, valamint utalt az “arc szecessziót idéző vonásaira”. Azt is felhozta érvként, hogy a korabeli német ásatási naplókban nem szerepel, első említése is csak tizenegy évvel későbbről származik. Dokumentumok alapján azonban kiderül, hogy Borchardt bejegyezte a szobrot a talált leletek közé, de értéktelen gipsz szoborként írta le, hogy könnyebben ki tudja hozni Egyiptomból.

Stierlin elméletét komputertomográfiás vizsgálatokkal cáfolták. Bebizonyosodott, hogy a szobor arcát alkotó vakolatréteg alatt ugyanúgy ki van faragva mészkőből az arc, tehát a kőből készült szobrot később fedték le a külső réteggel. Ez az tény az alkotás eredetiségét bizonyítja, mert 20. századi művész bizonyára nem faragta volna ki ilyen pontossággal a követ, ha tudja, hogy úgyis le fogja fedni vakolattal.
A belső arc viszont kevésbé olyan szép mint amit a múzeumban megcsodálhatunk…
A pofacsontok kevésbé kifejezettek, az orrnyergen kis dudor található, a száj szegletében és az arcon ráncok húzódnak, valamint a híres, óriási mandulavágású szemeknek is kissé más rajzolata van. A vizsgálatot vezető radiológus, Alexander Huppertz szerint a szobrászt kifejezetten utasíthatták a képmás tökéletesítésére, egyfajta „arcfelvarrásra”. A szépészeti beavatkozás következtében a szobor retusált változata nyilván sokkal inkább megfelelt a kor szépségideáljának.

A műszeres vizsgálattal egy másik szóbeszédet is megcáfoltak, mely szerint az eredeti Nofertiti-mellszobor elveszett, és a múzeumban őrzött példány csak egy Hitler által készíttetett másolat, mivel nagyon tetszett neki a szobor, és ragaszkodott hozzá.

Az 50. velencei biennálé alkalmából 2003 májusában a “Kis Varsó” nevű magyar művészcsoport egy maguk alkotta bronz testre illesztették a Nofertiti fejét, a műveletről filmet készítettek, amit bemutattak Velencében. A produkció elkészítésében egyiptológusok és a berlini múzeum munkatársai is részt vettek, ezenkívül a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is támogatta. A test és a fej egyesítése tisztelgés volt Nofertiti előtt, egyúttal a régi és a modern művészet egymást kiegészítő harmóniáját jelképezte. Mivel a bronz test mezítelenül ábrázolta a királynét – ami az ókori Egyiptomban nem okozott volna megrökönyödést, viszont a mai konzervatív egyiptomiak országuk megsértésének tekintették az esetet az egyiptomi kulturális miniszter hivatalosan is tiltakozott, mondván a szobor „nincs biztonságban Németországban”, ideje lenne visszaadni Egyiptomnak.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
https://www.britannica.com/biography/Nefertiti
https://ng.24.hu/…/Megsem_volt_tokeletes_szepseg…/
Wikipédia