SumidaLÁTTAM ÉN MÁR KARÓN VARJÚT
Alakját és jelentését tekintve egyaránt sok változata ismert ennek a szólásnak. Vagy azt értjük rajta, hogy “nem hiszek a nagyhangú fogadkozásnak, nem hagyom magam üres ígérgetésekkel becsapni” vagy azt, hogy “nem ijedek meg az ilyen fenyegetéstől”. Hasonló vonatkozásban használták szólásunk legrégebbi ismert ősét, az “ágon mutat madarat” kifejezést is, ami a régi nyelvben azt jelentette, hogy szép szavakkal rá akar szedni valakit. Ha a szólásban szereplő képpel azt akarták mondani, hogy átlátnak valakinek a ravaszságán, vagy nem félnek a fenyegetésétől, akkor a mutat helyett a láttam igét használták: láttam én már ágon madarat vagy ágon tarvarjút. Az ág helyett már a XVII. században is gyakran mondtak karót, a tarvarjú azonban csak újabban, a XVIII-XIX. században rövidült varjúvá. Az említett alakok egyébként sokáig éltek egymás mellett párhuzamosan.
Mivel a szólásnak több alakja és több értelme is volt, joggal feltehető, hogy keletkezésében is több mozzanat, többféle szemlélet játszott közre. Az ágon mutat madarat forma és az üres ígérgetés jelentés azzal magyarázható, hogy aki elejtett zsákmány helyett csupán egy ágon vagy karón ülő madarat mutat a másiknak, az puszta ígéreténél nem ad többet neki, hiszen ágon ülő madarat mindenki láthat, a valódi nehézség a madár elejtésében van. Ehhez a szemlélethez társult egy másik, eredetileg a tarvarjút emlegető forma, amelyikből a “nem ijedek meg a fenyegetéstől” értelme származhatott. Mivel régen sok helyen úgy védekeztek a vetésben károkat okozó varjak ellen, hogy ijesztésül egy karó vagy pózna tetejére kötöttek egy lelőtt kártevőt, különösen varjút, vagy tarvarjút. Eleinte ugyan volt foganatja az ilyen ijesztésnek, de később, ahogy a madarak megszokták a kezdetleges madárijesztőt, nem törődtek vele többet és tovább károsították a gazdát. A szólásban is ez a kép szerepel: pont úgy nem félek a fenyegetéstől, ahogy a madarak sem félnek a karóra kitett (tar)varjútól.
Később a két szemlélet összemosódott, mind alakilag, mind jelentésében, kialakítva a szólás mai kettős értelmét.
forrás: O. Nagy Gábor – Mi fán terem?
