RUSZWURM CUKRÁSZDA, MÚLT A JELENBEN

RUSZWURM CUKRÁSZDA, MÚLT A JELENBEN

A budai várban, a Mátyás templom mellett 1827 óta működik egy patinás cukrászda a Ruszwurm.
Eredetileg Schwabl Ferenc nyitotta a hangulatos üzletet. Az alapító három évvel később meghalt, az özvegyét feleségül vette Richter Lénárt, aki előzőleg József nádornál volt udvari sütő.
Richter álmodta meg a máig is meglévő biedermeier berendezést, amit azóta az ország legjelentősebb cukrászati bútorzataként tartanak számon.
A védetté nyilvánított berendezés, szerencsére a nagyobb épületkárok ellenére túlélte az 1849-es és 1944-es ostromot.
4000 pengő forintba került akkoriban a mahagóni berakásos cseresznyefa berendezés, pusztán a szobrok és díszek aranyozása 100 forint volt.

Richter Lénárt 1846-ban bekövetkezett halála után az özvegy vitte tovább az üzletet, amit később átadott az egyik segédnek, Müller Antalnak aki ‘48-as szabadságharcos volt.
A világosi fegyverletételnél esett fogságba egy ideig börtönben sínylődött. Ott ismerkedett meg Linzer Rudolf ‘48-as főhadnaggyal. Az iránta érzett tiszteletből egy süteményt nevezett el róla, a hagyomány szerint így született meg a linzer sütemény, mely a cukrászda specialitásai között azóta is szerepel.
Az 1887-es koronázáskor lánya, Müller Róza, a későbbi Ruszwurmné nyújtotta át Erzsébet királynénak a cukorból és tragantból készített koronázási dobot és cukorvirágot.
Érdekes módon a cukrászda mindig női ágon öröklődött. Müller Róza férje, Ruszwurm Vilmos (aki szintén ott inaskodott) lett az új tulajdonos, ő adta az üzlet nevét, és 1884-től 1922-ig vezette a cukrászdát.

A megrendelők többsége főnemes volt, erről tanúskodik egy üzleti könyv melyet az 1960-as felújítás során találtak. A készítményeket a Mátyás templom, budai vár vagy éppenséggel a királyi család képével díszített dobozokba csomagolták. Amikor Sziszi Budán tartózkodott Ferenczy Ida naponta vásárolt reggelit a királynénak: jegeskávét, kuglófot és fodormenta rudacskákat és Ruszwurm készítményeit vitte magával útravalóul akkor is, ha elutazott Budáról.

Fontos megemlíteni az egyik alkalmazottat, Weinberger Helénát, aki 42 évet töltött a cukrászdában. Mindig hófehér csipkével díszített ruháiban, aranyszőke hajával fejedelmi szépségével, ő volt az üzlet lelke.

Ruszwurm 1922-ben visszavonult, a cukrászdát munkatársára, Tóth Ferencre bízta, aki nemcsak megtartotta a színvonalat, hanem továbbfejlesztette, nyitott három fióküzletet és már autón szállították a rendeléseket.
Ruszwurm Vilmos 1936-ban, nyolcvannégy évesen elhunyt fia, Ruszwurm Rezső pedig eladta Tóth Ferencnek az örökségét: a házrészét és a cukrászdát a névhasználati joggal együtt.
A II. Világháború után az épületet újjáépítette és felvirágoztatta az üzletet. 1951. február 20-án, amikor a cukrászda újra méltó lett a régi hírnevéhez államosították.
Államosítás után egy ideig a Roham utcai cukrásztermelő üzemből szállították a süteményeket.
Tóth Ferencet kizsákmányolónak bélyegezték, csak egy jó szándékú ismerőse révén jutott segédmunkási álláshoz, egy évvel később. Szabadidejében az unokáinak cukorkákat készített, abból megkínálta a munkatársait is. Ekkor figyelt fel rá a vállalat főkönyvelője, aki azt tanácsolta neki, hogy jelentkezzen a hamarosan megnyíló Lőportár utcai cukrászüzembe. Ezután Tóth Ferenc tíz évig megbecsült dolgozója volt az Éttermi és Büfé Vállalatnak. Munka után az otthonában cukorból tortadíszeket készített: rózsát, ibolyát, kálavirágot és más egyebeket. Kiállításokon rendszeresen kitüntetéssel jutalmazták a munkáit.
Államosítás után néhány év múlva bezárt a Ruszwurm, csak 1960 augusztus 20-án nyitotta meg I.-XII. Kerületi Vendéglátó Vállalat.
Az üzlet vezetésével a volt tulajdonost, Tóth Ferencet bízták meg, de hamarosan felmondtak neki azzal az indokkal, hogy a vezetése alatt a cukrászda arisztokraták találkahelye lett. Ebből az igazság mindössze annyi, hogy egyetlen arisztokrata asszony (aki véletlen folytán a várban maradt a beteg fiával), tért be néha az üzletbe. Tóth Ferenc ismét egy cukrásztermelő üzemben találta magát. 1973-ban érszűkület miatt a jobb lábát amputálták, 1975-ben sok szenvedés után elhunyt.

Az 1960-as újbóli megnyitása után ismét az üzlethez tartozó műhelyben dolgoztak de a régi nívót már nem érték el. Az is előfordult, hogy éjszaka olyan embereket alkalmaztak akik nemcsak, hogy cukrászok nem voltak, de nappal másik állásban voltak. Képzeljük el milyen munkát végeztek a túlhajszolt emberek!
Ilyen előzmények után került ide vezetőnek Lukács István neves cukrász, aki a Gerbaud-nál tanult és dolgozott. Lukács volt az első mester, aki Tóth Ferencen kívül újra készítette a híres Ruszwurm-krémest. Igaz, hogy az elődjei is megtehették volna, mert az államosításkor kényszerítették Tóth cukrászmestert a receptek átadására. Mivel ez a krémes nagyobb odafigyelést igényel, és ahogy fogy az üzletben, úgy kell mindig frissen készíteni, nem vették rá a fáradságot.

A nagy múltú cukrászda sok vihar, hányattatás ellenére újra feltámadt…

1990 -ben a Ruszwurm cukrászda egy külföldi tulajdonú társasághoz került, és sorsa bizonytalanná vált. Ekkor a Szamos Marcipán márka névadójának Szamos Mátyásnak fiai és unokái kibérelték, majd 1994-ben megvásárolták a cukrászdát.

Újra érvényes Eisemann Mihály szerzeménye a Bástyasétány 77 című operettből:
“Oly jólesik a légyott este, a Ruszwurmnál,
Mint a mese, halk muzsika száll, ….”

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
1.kerulet.ittlakunk.hu
ruszwurm.hu
mandadb.hu
fotók: https://www.ruszwurm.hu/rolunk/