MIÉRT HAL A CSIKÓHAL ÉS MIÉRT LÓ HA HAL?

MIÉRT HAL A CSIKÓHAL ÉS MIÉRT LÓ HA HAL?

A városi gyerek, ha nem jut hozzá a természetközelség csodálatos mindennapjaihoz, de vágyik rá, akkor elkezd valamilyen apró, lakásban tartható állatkával foglalkozni. Így lett nekem is kiskamasz koromban akváriumom. Egy kiegyensúlyozottan berendezett, nem túlzsúfolt akvárium egy mini ökoszisztéma, apró önálló világ a nagyvilágban. Az akváriumtartásának egyenes következménye a díszállat kereskedések, akvarisztikai szakboltok rendszeres látogatása. Volt közöttük egy, amelyiknek a kirakatában tengeri akvárium volt berendezve és a különböző herkentyűk között úszkált két három csikóhalacska. Pontosabban egy helyben lebegtek, pörgetve apró mellúszóikat, gondolom az egyensúly tartásának érdekében.
Évtizedek teltek el, azóta sem láttam hasonlót, igaz akvarista múltam is feledésbe merült. Napokban azonban a kezembe került egy írás, amely szerint a csikóhal is veszélyeztetetté vált. Mit vétett ez az apró jószág, hogy a kipusztulás fenyegeti?

De kicsoda az a csikóhal…

A csikóhalak (Hippocampus) a sugarasúszójú halak osztályának pikóalakúak (hazánkban is előfordulnak) rendjébe, ezen belül a tűhalfélék családjába tartozó nem. Régies nevükön, csikócák.
Méretük változatos, a legkisebb csikóhal faj 17 milliméteres (Hippocampus denise), a legnagyobb 35 centiméteres. A tengeri csikók másodpercenként mintegy harmincötöt csapó hátuszonyuk segítségével lebegnek a vízben.
A barna és sárga összes árnyalatában előfordul, nem ritka foltos változata sem. Ha megrettennek, éheznek vagy fájdalmat éreznek, színük elhalványodik, bőséges táplálkozás mellett, a jóllét következtében színezetük élénkebbé válik, sőt nász idején, vagy pedig olyankor, amikor zsákmányoló kedvük támad, fémfény ömlik el rajtuk. Színváltoztató tulajdonságukat arra is felhasználják, hogy beleolvadjanak a környezet összhangjába, elrejtőzzenek ragadozóik elől.
Valljuk be, ránézésre is mókás teremtményei az evolúciónak
Ami azonban igazán különlegessé teszi őket az a szaporodásuk.
A legtöbb csikóhal monogámiában él párjával és rendszeresen udvarlással erősítik párkapcsolatukat. A párzási időszak a trópusi vizekben egész évben, hidegebb vizekben tavasszal és nyáron van, és egybeesik a teliholddal.
A családban azonban nem a nőstény, hanem a hím hordja magában a petéket a farka tövén található zacskóban. A legújabb kutatások szerint a párzás során a nőstény a hím hasoldali költőerszényébe préseli az ikrákat. Az utódok kikeléséhez a víz hőmérséklettől függően 14-28 nap kell. Az utódok száma fajtól függően változó, de körülbelül 50 lehet. A legtöbb csikóhal fajnál két-három hetet vesz igénybe az ikrák fejlődése. A kikelő ivadékok kicsiben ugyanolyanok, mint a szülők, akik kikelés után már nem gondozzák őket. A költőtáska az ivadék kirajzása után visszafejlődik.
Eleve mintha többféle állat lenne bennük összekutyulva. Mintha más-más állatoktól kölcsönözték volna testük ilyen-olyan részeit: fejüket a lótól, erszényüket a kengurutól, külön-külön mozgatható szemüket és álcázóképességüket a kaméleontól, kapaszkodásra alkalmas farkukat a majmoktól.
Ráadásul ivadékaikat a hím “szüli meg”, nem a nőstény. Ez csak látszat, bár léteznek elevenszülő halak is, de róluk majd máskor ejtünk szót.
Rengeteg mindent nem tudunk még róluk, de azt bizonyosan: egyre kevesebben vannak.
A világban sok helyütt tapasztalható a fogyatkozásuk, nem kis részben azért, mert a csikóhalak a leginkább fenyegetett élőhelyeket: a korallzátonyokat, tengerifűmezőket, mangrove erdőket és folyótorkolatokat lakják előszeretettel.
A Hippocampus-fajok színgazdagsága a legpazarabb pasztellkrétakészletekével vetekszik, ráadásul megannyi dudor, bőrfüggelék, folt, sáv, pötty meg tüske díszítheti nem is pikkelyekkel, hanem szabályos csontpajzsokkal borított kis testüket. Mivel híján vannak a táplálék tárolására alkalmas gyomornak, szinte szünet nélkül kell enniük, folyamatosan szippantgatják a vízből a halivadékot és az apró alsóbbrendű rákokat.
A csikóhal azért csikó formájú, mert így a világ egyik leglassabb halaként a leggyorsabb prédát is elkaphatja. A csikóhalak görbe nyakukkal és megnyúlt, lópofára emlékeztető fejükkel kilógnak a halak világából. Ha ez nem lenne elég, farokúszójuk sincs, így a természetben a leglassabban úszó állatai közé tartoznak. Nem is igazán úsznak, inkább csak farkukkal belekapaszkodnak egy szál hínárba, és várják, hogy a közelükbe ússzon a fő táplálékuk, az evezőlábú rák. Táplálkozás közben alig-alig kell mozdulnia a csikóhalnak, udvarlási szertartása viszont ékes bizonyság rá, hogy akár táncolni is tud a maga bumfordi módján…
Az állomány pusztulásért is az ember felelős – az osztriga tenyésztők betemetik, a tiltott módon, vonó hálóval halászók pedig letarolják a csikóhalak létfontosságú élőhelyeit, a tengerifű mezöket.
Világszerte azonban a szárított csikóhal piaca okozza a legsúlyosabb károkat. A zömmel vonó-, olykor egyéb hálóval, járulékos zsákmányként kiemelt csikóhalakat szárítva a kínai népi gyógyászatban és díszmütyürként is árulják.
Főként az Egyesült Államokban keresett az élő csikóhal, otthoni tartásra kínálják az akvarisztikai boltok. Nem nehéz megokolni, hogy miért olyan közkedveltek a bizarr küllemű csikóhalak.
A csikóhalak világszerte bajban vannak: természetvédelmi besorolásuk szerint több fajuk sérülékenynek minősül.
A legtöbb csikóhal ugyan véletlenül akad halászhálókba, de ettől még értékes fogásnak számít.
Eddig Thaiföld volt a szárított csikóhal legfőbb forrása, ám a CITES (a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény) konferenciáján a thai illetékesek örvendetes bejelentést tettek: ha ideiglenesen is, betiltották a csikóhal exportját.
Köszönöm a figyelmet.

írta és szerkesztette: Pester Béla
Forrás:
wikiorg
NatGeo