PONTY A KOI VAGY Ő LENNE AZ ARANYHAL?

PONTY A KOI VAGY Ő LENNE AZ ARANYHAL?

Kedves Olvasó, ki kell ábrándítsalak, nem aranyhalat láttál az Úttörő Áruház földszinti aulájában. Vagy legalábbis kétséges.
Mint ahogyan a margitszigeti Japán-kert tavában sem valószínű, hogy Csikász Imre „budapesti kis hableány” szobra körül aranyhalak úszkálnak. Minden esetre valamennyi, a kertről szóló ismertetőben így nevezik őket.
De nézzük csak mi is a különbség?
Kezdjük azzal, hogy az emberiség a világ több pontján már több ezer éve tartott halakat mesterséges körülmények között, persze más és más céllal, úgy élelmezési, esztétikai, mint vallásos szempontból.
A sumerek ismertek voltak az elfogott halak mesterséges tavakban tartásáról, mielőtt elfogyasztották azokat.
Az ókori egyiptomi művészetben is előfordult az egyiptomiak szent hala, az Oxyrhynchus, melyet templomokban négyszögű medencékben tartottak.
A kezdeti haltartásnak, a római paloták esővízgyűjtőiben tartott halaknak a szúnyoglárvák pusztításában fontos szerepe volt. Ezzel közegészségügyi szerepet is betöltöttek.
A kínaiaknál már 2000 éve ismertek voltak az aranyhalak ősei. A ma ismert aranyhaltípusok legkorábbi példányainak létezésével kapcsolatban a 11-12. századból vannak feljegyzések. Az aranyhaltartásról és -tenyésztésről szóló első kézikönyv – amely egyben a világ első akvarisztikai könyve is – 1596-ból származik, erre majd később visszatérünk.
A japánok a kínaiaktól vették át az aranyhalak tenyésztését, és a különféle formaváltozatok kitenyésztésében jeleskedtek.
Kezdjük egy kis biológiával. Két olyan hal fajról van szó amelyek nagyszámú egyedei között a szokásostól eltérő színváltozatok a természetben is előfordulnak ez a ponty és az ezüstkárász.
Az ezüstkárász
A nép nyelvén: ezüst kínai kárász, jövevényponty, kövi kárász.
Az ezüstkárász megjelenésének, elterjedésének számos homályos foltja van. Két alfajáról tudunk. Az egyik az ezüstkárász kelet-ázsiai formája, (Carassius carassisus auratus), akiből az aranyhalat tenyésztették ki, és mint díszhal találkozhatunk vele. Másik alfaja a nyugati formája, (Carassius auratus gibelio), vele találkozhatunk vizeinkben. Természetes elterjedési területét ma már nehéz meghatározni, hiszen egyes források szerint az ember már a korai középkorban elkezdte terjeszteni, de a halászok sem tettek különbséget a kárász, és az ezüstkárász között. Elsőként Herman Ottó tett róla említést, kövi kárász néven.
Van ennek a halacskának egy érdekes tulajdonsága. Eredetileg kizárólag ikrásokkal lehetett találkozni, a tejes ezüstkárászokról csak az utóbbi években lehetett egyre többet hallani. Hogyan alakult ki eredetileg tisztán ikrás állományból tejes? Egyáltalán hogyan képes szaporodni?
Az ivarérett ikrások más halfajokkal ívtak össze. Ezt nevezzük ivari parazitizmusnak. Az ezüstkárász nőstények felizgatják más pontyfélék tejeseit, majd leívnak. (Nem véletlen, hogy áprilistól egészen augusztus végéig termelik az ikrát.) A felspannolt tejesek félrelépnek, és összemelegednek a léha ezüstkárász hölgyekkel. Mire saját „asszonykáik” megérkeznek a kielégült tejeseknek már nem sok energiája maradt.
A következő fajok tejesei minden bizonnyal képesek az ezüstkárász „kakukkfióka” ikráinak fejlődését megindítani: ponty, kárász, bodorka, vörösszárnyú keszeg, stb.
Ezeknek a fajoknak a spermája csak beindítja az osztódást, de a hímivarsejtek genetikai anyaga az embrió kialakításban nem vesz részt (ezt a szaporodási módot nevezik gynogenezisnek). Az ivadékok csak anyai eredetű géneket kapnak, egymással „egypetéjű ikrek” lesznek, és anyjuk genetikai másai lesznek.
A csavar a történetben, hogy Az aranyhal, – amelyet az ezüstkárásztól származtatnak – és az ezüstkárász között jelentős eltérés, hogy a kárász képes gynogenezisre, míg az aranyhal nem. Feltehetően a természetes és emberi beavatkozás során létrejött számtalan mutálódás során veszítette el ezt a tulajdonságát. Ettől kezdve a tenyésztők önálló fajként tekintenek rá.
Alkatilag és színében csak az emberi fantázia szab határt a változatosságának. Vannak gömbölyded formájúak, hosszú fátyolos úszókkal, teleszkópszeműek, „oroszlánfejűek, hogy csak néhányat említsünk. Színében is végtelennek tekinthetők a változatok a selyemfényű fehértől a koromfeketéig, a mintázatuk ugyancsak külön fejezetet érdemelne.
Lássuk akkor a „kedves rokont”
A koi
A koi ponty, japánul nisikigoi , szó szerint „brokátponty”. Röviden koi-hal a ponty (Cyprinus carpio) egy háziasított alfaja. A japánban a koi vagy összetételekben a goi pontyot jelent. Mivel a koi azonos alakú egy szeretetet, vonzódást kifejező szóval, a koi ponty a szeretet és a barátság jelképe Japánban.
Mivel a ponty sokféle környezetben megél és alkalmazkodik, ezért sok helyre betelepítették, köztük Japánba is. Az itt megjelent színváltozatok más populációkban is felbukkanhatnak. Először Kínában tenyésztettek pontyfélék közé tartozó halakat több, mint ezer évvel ezelőtt, ahogy azt korábban említettük kitenyésztették az ezüstkárászból az aranyhalat.
De tudjuk, ha a japánoknak megtetszik valami és azt maguk is meg akarják csinálni, meg is fogják, csak kicsit jobban mint az eredeti volt.
Japánban az 1820-as évektől tenyészették a ponty színváltozatait, kezdetben a Niigata prefektúrához tartozó Ojiyában, Honshu északkeleti partjainál.
Elterjedése ötven éve alatt,1870-től a japán nemesek státusszimbólumként tartották.
A 20. századra már sok színváltozat alakult ki, amelyek közül a Kohaku volt a legnépszerűbb. A külvilág csak az 1914-es tokiói kiállításon figyelt fel a koira, amikor is bemutatták a Niigata koit.
Az érdeklődés robbanásszerűen megnőtt, és hamarosan világszerte elterjedt. Ma már a legtöbb állatkereskedésben megvásárolhatók, sőt léteznek koi szakboltok is.
A koi pontyok megnőhetnek egy méter hosszúra (eltérően az aranyhalaktól), öt kilogrammra, és megérhetnek akár 60 évet is.
Egy élénkvörös koi, Hanako több gazdánál is élt. Legutóbbi gazdája Dr. Komei Koshihara volt. 1974-ben megvizsgálták, és a növekedési gyűrűk tanúsága szerint 228 éves volt, vagyis nem a tenyésztett koiok közé tartozott, hanem egy színmutáns ponty. A hivatalosan elfogadott leghosszabb élettartam valamivel több, mint 50 év.
Egyszerre 400 000 – 500 000 ikrát raknak, amelyekből négy nap múlva kelnek ki az ivadékok. A koi pontyok mindenevők, növényeket, rovarokat és férgeket esznek, de nem vetik meg a borsót, a fejes salátát és a dinnyét sem.
A közönséges ponty tág tűrésű hal, és ezt a tulajdonságát a koi is örökölte. Hideg vízi halak, de jól érzik magukat a 15-25 °C-os vízben, és rosszul tűrik a hosszú téli hideget; immunrendszerük 10 °C alatt kikapcsol. A koi tavak mélysége melegebb vidékeken 1 méter, keményebb telű területeken legalább 1,5 méter. A kiállítási minőségű koik nevelésére speciális szerkezetű tavakat alakítanak ki.
De akkor mi a különbség?
Általában az aranyhalak kisebbek a koinál, és változatosabb a formájuk és az úszóik.
A koi változatok esetén a test formája nem különbözik ennyire, de változatosabb a színezetük és a mintázatuk. Kifejezett bajusz látható rajtuk, ami nem található meg aranyhalakon.
Az aranyhal egyes fajtáinak hasonló az alakja és a színezete, mint egyes koi változatoknak, és nehezen különböztethetők meg a fiatal, még növésben levő koioktól. Mivel a koi és az aranyhal más fajból lett kitenyésztve, ezért ha tudnak is szaporodni, a hibridek meddők lesznek.
Tehát Kedves Olvasó, ha annak idején az áruház medencéjénél nem figyeltük meg van-e bajusza a halacskáknak vagy nincs, akkor bármelyikük is lehetett, de ez ma már ugye mindegy is.
Köszönöm a figyelmet!

írta és szerkesztette: Pester Béla
forrás:
– Pénzes Bethen – Tölg István, Az aranyhal
– haldorádó
– wikipédia, a koi