Ráskay Lea és Molnár Borbála

Ráskay Lea és Molnár Borbála

Az első nők a magyar irodalomban, költészetben

Az elsőség megállapítása történelemben, irodalomtörténetben nagyon nehéz. Jelen esetben nem feltétlenül az időbeliséget vettem alapul, hanem az adott korbeli, másokhoz viszonyított kiemelkedő teljesítményt is.

Prózaírás, műfordítás

Ráskay Lea mellett, vele egyidőben több kódexmásoló domonkos apáca volt a 16. század elején a kolostorban. Az ő munkája azonban messze kiemelkedik kortársai közül.

A Nyulak szigeti kolostorban élt, kiválóan tudott latinul s korának egész műveltségével bírt.

Kimagasló műveltsége folytán bizonyára annak a régi főnemesi családnak sarja volt, amely Ráska községről kapta a nevét, s amelynek tagjai már II. Endre alatt, azután a 16. század végéig udvari és országos főtisztségeket viseltek.

A nemesi családok által támogatott scriptóriumban a másoló munkának szentelte életét. A kolostor könyvtárosa volt, valószínűleg 1510–1527 között. Erre a Bandellus, a rendi generálisa által küldött regulakötet előzék- és hátlapján lévő, tőle származó bejegyzésekből következtethetünk. Titkári teendőket is ellátott, ugyanis találtak egy általa, Bocskay Ilona nevében írott levelet (Elena priorissza). Társaival párhuzamosan több kódexen is dolgozott, előfordultak megbízásos munkák is. Feltehetően 1529-ben, a zárda kiürítésekor menekült el a törökök elől, s ekkor gondoskodott a becses könyvekről, melyek így fennmaradhattak. Egy társát ismerjük név szerint, Katerinát, azaz Legéndy Katót.

Műveinek azonosításában nagy segítséget nyújt, hogy az éppen lemásolt részek befejezését többször dátummal látta el, s ezekhez általában további megjegyzéseket is csatolt, utalással az adott év legfontosabb eseményeire. Az 1510–1522 közötti évekből öt kódexben maradtak fenn tőle mint másolatok, fordítások:

a Margit-legenda, mely eredetije 1300-as évek körüli

a Példák könyve első fele (1510), mely az úgynevezett Cornides-kódex (1514–1519) része volt

Domonkos kódex (1517)

a Jordánszky-kódexben (1519)

egyes Ószövetségi részletek

a négy evangélium fordítása

Horvát-kódex (1522)

Egy idegen nyelvről való fordításban bármennyire igyekszik is a fordító a szöveget hűen visszaadni – különösen olyan nyelv esetében ahol a szinonímák nagy számban fordulnak elő – mint a mi nyelvünkben – a fordításból lehet következtetni a fordító személyiségére, ismeretanyagára műveltségére. Ráskay Lea ebben is kiváló volt.

Ráskay Lea írástípusa bastard (a gót betűs továbbfejlesztett változata) szépen kivitelezett, jól olvasható írás. A jobb oldali írástükröt nemigen vette figyelembe, ezen gyakran túlírt. Ez az oka annak, hogy a későbbi könyvkötők szóvégeiből, marginálisaiból sokat levágtak. A szöveg díszítésére nem törekedett. A rubrumozást /háttérszinek/, az incipitek /oldalszámozás korai jelölése/ beírását a középkori gyakorlatnak megfelelően többnyire későbbre halasztotta, s az így gyakran végleg le is maradt.

Helyesírásának alaptípusa a magyar kancelláriai helyesírás, ám annál archaikusabb, feltehetően az akkor már létező domonkos hagyományt követve. Helyesírása következetes, nyelvjárása az északkeleti nyelvjárásterületre utal, s ez megfelel annak a vidéknek, ahonnan a család származik. Sok, társainál több hibát ejtett, amelyre a sok tisztség miatti elfoglaltság lehet a magyarázat nem pedig az ismerethiány.

Költészet

Parnói Molnár Borbála (Sátoraljaújhely, 1760. augusztus 25. – Hajdúbagos, 1825. január 30.) írónő, az első olyan költőnőnk, akinek nyomtatásban jelentek meg magyar nyelven írott versei.

Apja Molnár István református kántortanító, a hartai malom nemes származású bérlője volt, aki a leányát olvasni megtanította, de írni nem, nehogy szerelmes levelek írására fordítsa tudását. Lopva tanult meg írni.

Tizenhét éves korában akarata ellenére, az anyja kívánságára, szerencsétlen házasságot kötött.

„Pokol nyílt alattam mennykő felettem

Utált gyilkosomnak hogy rabjává lettem.

Elme nem képzelhet oly szörnyű ínséget

Mint kiben le-nyűgözött szívem akkor égett.”

Hogy figyelmét elterelje megalázó helyzetéről, egyedül megtanult írni, és rögzítette első verseit. Ezzel férje újabb dühét váltotta ki, aki ha írás közben érte az asszonyt, tűzre hányta papírjait. A szégyen és a gyermekei iránt érzett aggodalom sokáig visszatartotta a válástól, amit akkoriban engedélyezett II. József. Aztán nagy nehezen rászánta magát, de mire a válási procedúra véget ért, a mértéket nem ismerő férj halálra ette magát, 1791-ben özvegyült meg. A három gyermek neveléséhez az anyagiak szűkösek voltak, rászakadt édesanyjának ápolása, testvéreinek segítése is. Varrással próbálkozott, s gondja-baja mellett önmaga vigasztalására újból verselni kezdett. Folytatta házassága utolsó évében megkezdett verses önéletrajzát, amelyben szépítés nélkül vallott sorsáról.

Első költőismerőse, akivel hosszasan levelezett: Édes Gergely volt, aki 1763-ban született. Kétéves volt, amikor édesanyja elhunyt. Sárospatakon és Debrecenben tanult. Amikor apja halála miatt a tandíjat nem tudta fizetni, rövid időre másolói feladatot vállalt Zemplén vármegyénél. Feltehetően ekkor találkozott Molnár Borbálával. Tanulmányainak befejeztével iskolamesterként, jegyzőként, földmérőként próbált boldogulni, majd református papként állapodott meg, és ötven évig szolgálta az egyébként gyakran váltogatott gyülekezeteit. Személyes találkozásukkor néhány költeményével ajándékozta meg a verselgető varrónőt, aki költői levéllel válaszolt, mely hosszú évekig tartó levelezésük nyitánya lett. Édes Gergely volt az első, aki elismerte Molnár Borbála tehetségét:

„Nem hittem volna a mai időben,

Hogy ily ész szoruljon Magyar főkötőben.

Melly nagy ditsősége lehet ez hazának,

Nevét emlegetni Asszony poétánknak!”

Nem restellte saját kezűleg lemásolni Borbála verseit, melyeknek nyomdát, mecénás keresett, és talált Kassán. Az összeállítás olyan sikeres lett, hogy egy év múlva Pesten újból kiadták.

“Molnár Borbála munkáji, Kassa, 1793, négy kötet. (Versek)”

Súlyos anyagi gondjaitól is költői működése szabadította meg. Kassán megjelent négykötetes összeállítása váratlan nagy sikert aratott. Karrierjét pártfogók és mecénások (Ráday Gedeon, Festetics György) mellett irodalmi barátságok is egyengették: Gvadányi Józseffel, Csizi Istvánnal és Édes Gergellyel folytatott levelezésének számos darabja került nyilvánosság elé.

1794 körül Vácra tette át lakását, itt kapta kézhez Mikes Anna grófnő verses levelét, aki lelkes barátsággal hívta meg magához Apafira Erdélybe. 1817-ig az ő társalkodó- és felolvasónőjeként élt Erdélyben. Ott ismerkedett meg a korabeli erdélyi közélet híres költőnőjével, Újfalvy Krisztinával, aki 1796 nyarán verses levélben kereste fel és akinek sorsa sokban hasonlított az övéhez. Versei kibocsátásában erdélyi főurak voltak mecénásai.

Kazinczy Ferenc, 1816-os kolozsvári látogatása alkalmával az alábbiakat jegyezte fel Molnár Borbáláról:

„…így ezen általam mindaddig nem ismert földimet is (…) megláthatám vala, kit korunk asszony írói közt, mindig megkülönböztetéssel fog említeni literaturánk: őtet természet, szenvedés és Édes Gergely vezérlései tevék verselővé.”

Mikes Anna halála után (1817) egyik fiához, a hajdúbagosi jegyzőhöz költözött. Ott töltötte élete utolsó évtizedét. Még 1800-ban egy bölcsészeti munkáját készült kiadni, de ez nem maradt ránk. 1825-ben halt meg Hajdúbagoson.

Molnár Borbála sikerének titka a kor olvasói körében az volt, hogy részben betartotta a korfelfogás előírásait. A panaszkodás tűréskészséggel párosult és engedelmes volt a vallási és szülői intelmekkel szemben. Kedvelt témakörei: a szomorúság, a csalódás, a szerelem hiánya, a szülői erőszakkal kikényszerített házasság, a korszak társadalmi rajza, házi és családi élete, mindennapjai voltak. Irodalmi munkásságának célja az (is) volt, hogy „az ő életének tükörét” tartsa olvasói elé.

Szerkesztette: Pester Béla

Forrás:

MEK.OSZK

Sőtér István, A magyar irodalom története, Bp., Akadémiai Kiadó, 1965.

Napútonline

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *