SumidaKOMONDOR
Nehéz bármilyen elfogultság nélkül a komondorról beszélni, de ez talán megbocsátható, ha ősi magyar fajtáról van szó. Bár a komondor már önmagában is páratlan kutya, de mégis több egy hatalmas méretű, szénfekete orrú szőrmeboglyánál, hisz – a többi a magyar fajtával együtt – múltunk, nemzeti örökségünk szerves része.
A komondor szó, mint magyar pásztorkutyafajtát jelölő leírt nyelvemlék, először 1544-ben Kákonyi Péter Astiagis király történetében fordul elő
“Pásztor nézi vele, gyermeket szoptatja
Egy fias komondor és körül forogja”
Nevének több magyarázata is van. Valószínűleg a kuman (kun) szóból származik, a Debreceni kódex 1519-ben már kutyanévként említi a kamondort vagy komondort. A szó a türk nyelvekben a kumanokhoz tartozást jelentette.
Az 1600-as évek nyelvemlékei alapján nemcsak a komondor neve, de foglalkozása is kirajzolódik. 1673-ban írja Comenius Ámos: “Komondoroc oerzic a csordát.” Más a szöges örves komondorról beszél. Pethe Ferenc Természethistória és mesterségtudomány c. könyvében pedig a kutyák között egyenesen “Vezérnek” teszi meg, amely nevet megjelenésével érdemli ki.
Igen nehéz eldönteni e szó eredetét, de az tény, hogy a komondor a magyar nyelvemlékek alapján is a legrégibb időktől a csorda, a pásztor mellett őrző-védő szolgálatot teljesített.
A nyáj mellett őrző-védő szolgálatot teljesítő, nagy testű, gubancos szőrű pásztor ebünket az idők folyamán leírták még gubancos magyar juhászkutyának, selyemszőrű farkas ebnek, pusztai komondornak, lompos szőrű komondornak, bagolyszemű komondornak s legtöbbször csak komondornak. Bár e szó eredetét többféleképpen magyarázzák, minden kynológus egyetért abban, hogy a komondor a népvándorláskor elődeinkkel együtt került a Kárpát-medencébe. Az ősmagyarok gulyáinak, méneseinek őrzésében az oroszlánrész a komondornak jutott, mert megjelenése félelmet keltő, bátorsága példaszerű, küzdőképessége rendíthetetlen. E tulajdonságokban felveszi a versenyt bármelyik kultúrfajtával.
Az összes magyar pásztorkutyafajták közül ez az, amelyik a legrégibb időkben is kitenyésztett formát mutatott, és amelyik az idők folyamán a legkevesebb változáson ment át, jellege, formája évezredekkel ezelőtt ugyanazt a formát mutatta, mint ma.
Mi hozta létre a komondort, milyen körülmények között és milyen céllal? – kérdezhetjük. Kialakítója a pásztorok célszerű tenyésztőtevékenységén kívül az ázsiai és európai füves puszták klimatikus és földrajzi adottságai voltak. A védelem munkáját vakon teljesítő pásztor ebnek tűrnie kellett a kontinentális klíma szélsőségeit: a forró nyári napok sokszor 30 °C fölötti melegét ugyanúgy, mint a zord telek -30 – -40 °C-os szeles dermesztő hidegét. A klíma zordsága ellen védelmet az enyhet adó szárnyék, de legtöbbször csak a saját szőr köntöse nyújtott. A jó hőszigetelő bunda nyáron hűvöset, télen meleget tartott. Biztos, hogy a komondor hasznát vette hosszú, tömött szőrének a farkas harapás ellen is.
A nyájak védelmét mind nappal, mind éjjel úgy kellett ellátni, hogy azokban kár ne essék. A komondor a nyáj körül helyezkedett el, s vártáján keresztül eleven lény nem közelíthette meg a nyájat. Minden mozgó idegenre szemtől szembe támadt. nyugalmi helyzetéből egy pillanat alatt ugrott az idegenre. Hatalmas fogazatának harapása halálos volt, vagy legalábbis csont törött. A komondor mint hűséges társ évezreden át segített a magyar pásztoroknak. Érthető, hogy a pásztor megbecsülte, s fajtatisztán tenyésztette.
A jelenlegi és a századforduló komondorai között a legnagyobb változást a testnagyság jelentette. Ez pedig a tartásra vezethető vissza. Az 1910-1930-as éveket vehetjük határmezsgyének. S ezután a kynológiai tudomány, a szépérzék kezdte formálni a komondort.
Az első részletesebb jellemzés 1841-ben készült, ekkor a komondor ritka fajtának számított, 1899-ben a szegedi országos kiállításon egyetlen példányt mutattak be. 1909-ben kihalófélben lévő, veszélyeztetett fajtaként említik. A pásztorok nagyra becsülték kutyáikat, igyekeztek fajtatisztán tenyészteni. 1924-ben a magyar fajták közül elsőként megalakult a tenyésztőszervezete, majd 1935-ben elkészült az első standardja, Anghi Csaba munkája, amelyet változtatásokkal 1960-ban fogadott el a Nemzetközi Kinológiai Szövetség.
Méretei:
Marmagasság: kan: min. 70 cm, általában 72–78 cm; szuka: min. 65 cm, általában 65–70 cm.
Testtömeg: 40–60 kg
Alomszám: 5-10 kölyök
Várható élettartam: 12 év
A második világháborúban a komondorpopuláció ugyanúgy nagy veszteségeket szenvedett el, mint a kuvaszok. Utána viszont megváltozott a tenyésztés iránya: míg korábban az ősi értékek megőrzésére helyezték a hangsúlyt, később az esztétikai megjelenés is fontossá vált. A szőrzet egyre inkább szalagossá, zsinórossá vált, eltűnt a krémszínű árnyalat, és nagyobb testűek lettek a komondorok. De ezzel együtt nem tűntek el a fajta ősi jó tulajdonságai, a karakánság, bátorság, hűség és méltóságteljesség.
Eredeti munkájából kifolyóan nem nagy igényű fajta, ha megvan a megfelelő tér a mozgásához és a gazdai szeretet, tökéletesen jól érzi magát. Az udvar, porta őrzése annyira a vérében van, hogy tanítani sem kell. A területét nappal keveset mozogva, heverészve őrzi, de ébersége egy pillanatra sem lankad, éjszaka viszont állandó mozgásban van, őrjáratozik. A betolakodókat szembe támadja le, és nem a megsemmisítés, hanem a hatástalanítás a célja. Amíg a gazda meg nem érkezik, addig a rosszindulatú idegen nem moccanhat. Egyesek szerint a komondor mellett be lehet menni a portára, de kijönni nem.
A kuvasszal ellentétben a komondor, ha helyesen nevelik, nem akarja a dominanciáját bizonyítani gazdájával szemben. Kimondottan embercentrikus, szeretetét nem csak gazdájára, hanem a családtagokra és a közeli barátokra is kiterjeszti. Ez nem azt jelenti, hogy a komondor macskaszerűen hízelgő természet. Kimondottan tartózkodó, disztingvált, aki elvárja, hogy tiszteljék önállóságát, szuverén egyéniségét. Nem éppen a kiképzők álma, hiszen megszokta, hogy önálló döntéseket hozzon, a számára értelmetlen parancsokat egyszerűen elengedi a füle mellett. Ennek ellenére igényli a foglalkozást, hiszen így alakulhat ki a gazda és a komondor között egy egészséges kapcsolat.
Noha a komondor gondolkodás nélkül tűzbe megy gazdájáért, családjáért, alapvető feladata a porta, az udvar védelme, azaz a területőrzés. Ez az ösztönös tulajdonság oly mélyen rögzült génjeiben, hogy abszolút nem igényel külön tanítást, hogy kihozzuk belőle: szó szerint a vérében van.
Éppen ezért felesleges és különösen veszélyes “csibészelésével” foglalkozni. A komondor amúgy is egyhamar átlát a szitán, de ha végül mégis sikerül “bekattintani”, azzal kifordulhat önmagából, és elvesztheti komondoros jellemét. Szerencsére ezt a kiképzők sem szeretik erőltetni, mivel hatalmas bundája alatt nem látják szemét, arcjátékát, enélkül pedig a dolog egykönnyen orosz rulettes formát ölthet.
A területhez való ragaszkodás olyannyira sajátja, hogy még nyitott kapunál sem jellemző rá az elcsámborgás. A pásztorkutya-örökség miatt a vele együtt élő, más fajú állatokkal is jól kijön, azokat szintén “őrizendő nyájának” tekinti. Mivel sokszor többedmagával és kisebb terelőkutyákkal dolgozott együtt, más kutyákkal sincs problémája, amíg azok tisztelik benne a komondort.
Írta és szerkesztette: Pester Béla
Forrás: Komondor fajtaleírás
