AZ IZMUSOK ÉVTIZEDEI

AZ IZMUSOK ÉVTIZEDEI

Nyájas Olvasó (továbbiakban NyO) : na jó, szerkesztőkém, ebbe bele se kezdjünk. Hogy lehet ilyen idétlen címet adni egy írásnak? Hiszen az egész művészettörténet, sok évezreden keresztül izmusokra van tagolva, hellenizmus kora, klasszicizmus kora….
Szerkesztő (továbbiakban Szerki) : ez igaz, azonban a XIX. század végétől a társadalmi eseményeket követően a különféle irányzatok, kísérletek addig soha nem látott mennyiségben bukkantak elő.
Az olyan tendenciák, mint az ábrázolás fokozatos “absztrahálódása”, az eltávolodás a természettől, vagy éppen egy új, egyenlőségen alapuló társadalmi rendszer megteremtéséért folytatott forradalmi harc, különböző művészcsoportok zászlajára tűzve is megjelenik. Új téralakítási módszereket dolgoznak ki a kubisták, a gyorsaság és a társadalom dinamikája élteti az olasz futuristák törekvéseit, a nagyvárosi élet szükségleteinek kifejezése az expresszionisták fő célkitűzése. A művészettörténetben színre lépnek az izmusok, olykor egymással feleselve, vagy egymástól átvéve a stafétabotot.
A 20. század egyik újdonsága a korszerű ipari termékek segítségével kialakított nagyvárosi élet (ennek témája is megjelenik a művészetben, például az expresszionizmusban), valamint a korszerű természettudomány megannyi vívmánya. Erősen érezhetőek a korabeli polgári filozófiák (pl. egzisztencializmus) és lélektani irányzatok (Freud, Jung) hatása is.
A tér és az idő új szemlélete eredményezi a futurizmus és a kubizmus új látásmódját, hagyományos realista módon már nem lehet a valóságot ábrázolni.
NyO: kérem, számomra egy képen az alma legyen alma, az automobil legyen automobil, egy csendélet pedig ne legyen zajos.
Szerki: nem szabad elfeledkeznünk, hogy közben szép lassan kialakult a fotóművészet, amely átvette a realista ábrázolás szerepét a képzőművészetben, de később aztán „őt is elkapta a gépszíj” és elkezdett a valóságábrázolástól elmozdulni valamelyik „izmus” irányába. De erről talán majd máskor.
Nem is ábrázolni, azaz szolgailag lemásolni akarjuk a világot, mondták a modernizmus vagyis az avantgárd művészei, hanem nulláról akarunk indulni, alapelemekből egy új világot teremteni. Az absztrakt művészet oly mértékben elvonatkoztat a látványtól, hogy az már alig felismerhető; a nonfiguratív művész vagy a konstruktivista “kompozíciókat”, “konstrukciókat” hoz létre.
De talán kezdjük is gyorsan egy fogalom ismertetésével, mi is az az avantgard?
Avantgárd (a francia „avant-garde”, „előőrs” katonai műszóból) mindazon képzőművészeti és irodalmi irányzatok neve, melyek a 20. század elején jelentkeztek, s melyek alapvetően megváltoztatták a művészetről alkotott képet, illetve magát a művészetet. Eszközük a lázadás, a hagyományos művészeti formák felbontása és új kifejezésformák keresése. Az irányzatokban többnyire nincs semmi közös, csak a lázadás, a formabontás vagy az új építésének a szándéka.
“A művészet nem a láthatót adja vissza, inkább láthatóvá tesz.” mondta Paul Klee.
Céljuk: már nem a látvány valamilyen mértékű visszaadása, hanem a dolgok mögött rejlő gondolati tartalmak érzékeltetése (ilyen értelemben a szimbolizmushoz kapcsolható).
Ehhez a művészet hagyományos eszköztára nem megfelelő!
Századunk első két évtizedében a képzőművészet is nagy horderejű változások sorozatán ment át, amelyek az ún. posztimpresszionizmus szerves fejleményei. Ha szerkezetszerűen próbáljuk csoportosítani ezeket két nagy csoportot alkotnak közös jellemzőik alapján:
A formabontó “izmusok” érzelmi alapon közelítenek az ábrázolt valósághoz, indulatosak, a hagyományos formák teljes lerombolása után új valóságot építenek, minden művészeti ágban hatni tudnak.
Ezek az expresszionizmus, futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus.
A formaépítő “izmusok” értelmi, gondolati alapon közelítik meg a világot, higgadtabbak, a leghagyományosabb formákig bontják le a valóságot, majd azokból építkeznek, csak képzőművészeti irányzatok.
Ezek a kubizmus és a konstruktivizmus.
Az irányzatok képviselői nem mindig maradtak meg abban a stílusban amelynek létrehozói között számon tartjuk őket.
Jellemző példa Picasso (1881-1973) hatalmas életútja és fejlődése. Figurális festészete (kék ill. rózsaszín korszak 1902-1905) után egy kis kitérőt téve a prehistorizmus felé 1909-ben már Braque-val a kubizmus létrejöttén dolgoznak. Picasso élete során többször jutott nagyon közel a teljes absztrakcióhoz, de mindig visszafordult erről az útról. A húszas évek közepén őt sem hagyta érintetlenül a szürrealizmus (Három muzsikus, Három muzsikus maszkban, 1921). Közben többször kanyarodik vissza a klasszikus ábrázolásmódhoz, merít a görög művészetből is.
A 20. század első két évtizedének izmusai, az említetteken túl a szuprematizmus, a produktívizmus, és a különféle realizmusok, majd az absztrakt expresszionizmus és az informel stb. a II. világháború után szinte megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb csoport, irányzat, törekvés bonyolult együtt-létezésévé alakul át.
Nincsenek többé egyetemes stílusok, de százával vannak már-már „egyszemélyes iskolák”, melyek egy-egy „találmányt” vagy egyéni műfajt népszerűsítenek vagy írnak hozzá kiáltványt (manifesztumot). Ilyen például Lucio Fontana esetében a „spazialismo” vagy Christónál a „csomagolás”. Ez a tendencia összefügg a „műfaji határok elmosódása” névvel illetett jelenséggel is, mely beletorkollik a század végén a posztmodernbe.
Köszönöm a figyelmet.

írta és szerkesztette: Pester Béla

forrás:
– enciklopedia.fazekas
– Wikipédia
– tudásbázis