AZ ARAL-TÓ HALDOKLÁSA

AZ ARAL-TÓ HALDOKLÁSA

Az Aral-tó Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén, a Turáni-alföldön fekszik, keletről a Kizil-kum, délről az Kara-kum sivatag határolja.
Egykor a 400 km-es hosszúságával, 300 km szélességével és 68 méteres legnagyobb mélységével a Föld negyedik legnagyobb tava volt. Halban dúskáló enyhén sós vize halászok ezreinek adott munkát. Az Aral-tó hamarosan eltűnik, helye sivataggá válik…
A víz felszín drámai csökkenése elsősorban azzal magyarázható, hogy a tavat tápláló két fő folyó, a Pamír hegységben eredő Szir-darja és Amu-darja mentén az ötvenes években roppant víz igényes gyapotültetvényeket telepítettek. Ennek következtében 1988-ra a folyók víz hozamának csak elenyésző mennyisége jutott a Aralba. Napjainkra egyik folyó sem éri el a folyamatosan pusztuló Aral-tavat. A helyén egyre csak növekszik egy növényvédő szerekkel szennyezett sós pusztaság, az “Aralkum-sivatag”.
1997-re az Aral-tó eredeti méretének 10%-ára csökkent és mára már több kisebb részre szakadt. A partja mentén épült halászfalvak sok-sok tucat kilométerre kerültek a víztől. Egyik ilyen város Mujnak, mely egykor szintén a part mellett húzódott, mára azonban 250 kilométerre került a víztől. Valaha Mujnakban működött a Szovjetunió legnagyobb halfeldolgozó üzeme, évi 44 000 tonnás termelésével.
Az Aral-tó több mint 30 000 embernek adott munkát akik halászatból, halfeldolgozásból éltek. A virágzó, százezer fős tóparti városból napjainkra egy jelentéktelen, 15 ezres, nyomorgó szellem település lett. A tó környékén két generáció alatt teljesen összeomlott a lakosság megélhetése, néhányan jobb híján teve tenyésztésbe fogtak.
Az elvándorolt halászok rozsdásodó hajói bizarr látványt nyújtanak a sós sivatagban.
Az ott lakók nem csak a megélhetésüket vesztették el hanem az egészségüket is.
A kiszáradt sós tómeder mérgező anyagait hordja a szél, ami bekerül az emberek légzőszerveibe, de az élelmiszerláncba is beépül. A térségben élőknek lesújtó az egészségi állapota. Nem elég, hogy vészesen vérszegények de a világon itt a legmagasabb a nyelőcső-rákos megbetegedések aránya, a környék rákos betegeinek 80 százaléka, a rák eme formájában szenved. Mára bizonyított tény, hogy a megbetegedésekért a gyapotföldeken használt növényvédő szerek és gyomirtók intenzív használata okolható. Ráadásul a katasztrófa több generációra is kihat, nem csak az ott élők esetében kiugróan magas a rákos megbetegedés valószínűsége, hanem gyermekeik és unokáik is veszélyeztetettek.
1870-es évektől próbálták megoldani a sivatagos terület öntözését, gátakat építettek a Szir-darjára és csatornákat építettek ami a két folyó vizét elvezette.
A mezőgazdasági termelés javát szolgáló csatornázás veszélyeire már a 19. század végén felhívták a figyelmet orosz tudósok (például Alekszandr Ivanovics Vojejkov klimatológus). A szovjet hatalom éveiben további csatornákat építettek, majd a II. Világháború után megszületett a terv: rizs, gyapot és gyümölcsültetvények vízellátását megoldó csatornarendszer bővítésére.
Ezzel megszületett az Aral-tó halálos ítélete.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
pangea.blog.hu
.nyf.hu
hu.euronews.com
wikipédia
afoldgomb.hu