A BÉKÉSI SZŰCSHÍMZÉS

A BÉKÉSI SZŰCSHÍMZÉS

Békés megyében a szűcsmesterség története a több száz évre nyúlik vissza de az igazi fellendülése a 19. század elején kezdődött. A mezővárosok és a falvak lakóinak körében megnőtt a kézművesipari termékek iránti igény. Jobb anyagi körülmények megmutatkoztak a lakáskultúrában és az öltözködésben is. 1840-es években már a megye akkori 19 települése közül 11-ben megalakult a szűcsök önálló vagy más iparágakkal közös céhe. Erre az időszakra tehető a jeles szűcs központok kialakulása.
A szűcsök készítette ruhadarabok közül a legkeresettebbek a ködmönök voltak amik nem hiányozhattak a férjhez menő lányok kelengyéjéből. A megye különböző nemzetiségei más-más díszítést kedveltek, a szűcsök pedig ismerték a különböző izlésvilágot és ennek megfelelően dolgoztak.
Mindegyik szűcsközpontra egyedi szabás, ornamentika és színvilág jellemző. Alapjában véve színes viseletről van szó de összhatásában egyik sem tarka, mert egyfajta színharmónia jellemzi valamennyit.
Békéscsaba, Mezőberény, Szarvas és Tótkomlós szlovák szűcsközpont volt, Füzesgyarmaton és Békésen magyarok számára dolgoztak, míg a román ködmönöket Kétegyházán készítették a mesterek. Szó volt róla, hogy a szűcsök különböző motívumokat használtak de a rozmaringág mindenütt megtalálható, ugyanakkor tüskés rózsát, tölgyfa- vagy eperlevelet inkább a békésiek hímeztek. Díszítésük alapján a legpuritánabb a szarvasi, a legtarkábbak pedig a tótkomlósi ködmönök voltak viszont a szabása eléggé hasonló volt mindnek. Fonalnak többnyire a racka juh hosszú szőrét használták és háromélű tűvel hímeztek, ugyanis a ma használatos tű kiszakította volna a bőrt.
A kiszabott darabokat keskeny bőrszalagokkal (hasival) és fonallal varrták össze.
A szűcsök előszeretettel használtak különböző bőrrátéteket ezt nevezték irházásnak.
Az irha szőrtelenített bőr, amelyet eredeti színében használtak, de díszítőjellegének kiemelése céljából később különböző színűre, főleg törökpirosra festették. Az irhát szabályosan ismétlődő, ún. irházó öltésekkel színes, rendszerint fekete vagy barna fonallal varrták le. E ritmikus öltéssor még díszesebbé vált, amikor az irha széle mellett színes fonalat is vezettek, a széleket pedig tagolni kezdték hullámosan (vízfolyásos), félkörösen (almás), csipkésen, csigavonalasan stb.
Az egyre díszesebb ködmönök szemet szúrtak a hatóságnak. A debreceni szűcscéh 1598. évi artikulusa így figyelmezteti a mestereket: „Senki az városi kedmenek hát felfóttyát, se vállfejét, se elei fótját meg ne irházza, hanem csak az ujja eleit”. Az ugyanez évi árszabás a ködmönökre mondja: „…ha hát fótját megirháztatja, hetvenöt pénz az jutalma…”. „Ha a mál gereznát meggallérozza, az virágát is kiketezi (kikötözi), negyedfél forintot adjon tüle.” A városi tanács 1646. évi határozatából már igen fejlett díszítésre, talán hímzésre következtethetünk: „Az czifrázott és mostan szokott tarkázott ködmeneket is ne legyen szabad árulni…”.
A folyószabályozással a ködmön készítés kora hanyatlásnak indult. Az 1860-as évekig a parasztok szinte korlátlanul legeltethették az állataikat, az árvíz mentesítést követően azonban a megfogyatkoztak a legelők. Ennek hatására a környező falvak lakossága fokozatosan elhagyta a régi életmódját és gabonatermesztésre, istállózó állattartásra tért át. 1935-re Békés határának csupán alig 8 %-a maradt meg legeltetés céljára.
A szűcshímzés újjászületése…
1968-ban 15 mezőkovácsházi asszony átültette a ködmönökön található motívumkincset textilre. Békés megyei kézművesek az 1970-es évek elejétől komoly erőfeszítéseket tettek a mintavilág fennmaradásáért, ami ennek köszönhetően napjainkban is tovább él a népi iparművészetében.
A ma élő és dolgozó hagyományőrző kézművesek fontosnak tartják ennek a több évszázados kultúrának megőrzését és átörökítését a felnövekvő nemzedékek számára.
Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága javaslata alapján a Békés megyei szűcshímzés élő hagyományát felvették Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

írta és szerkesztette: Cseke Ibolya

forrás:
Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930); Kiss Lajos: A hódmezővásárhelyi szűcsmesterség és szűcsornamentika (Debrecen, é. n.); Dorogi Márton: A kunsági kisbunda (Szolnok, 1962); Kresz Mária: A magyar szűcsmunka történeti rétegei (Ethn., 1978).
beol.hu
arcanum.com
Wikipédia
Nemzeti értéktár